Emma napja van. | 2024.04.19

Kínai média: Washington, Tokió és Canberra nyilatkozatával "lehullott a lepel a választottbírósági komédiáról"

2016-07-26 09:08:00

"Lehullott a lepel a választottbírósági komédiáról" a Global Times című kínai lap keddi kommentárja szerint azzal, hogy a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) külügyminiszteri értekezlete után az Egyesült Államok, Japán és Ausztrália külön nyilatkozatot adott ki a dél-kínai-tengeri vitában hozott hágai döntésről. Az újság szerint így teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a térségen kívüli országok erőltetik a bírósági határozat végrehajtását.

    Az ASEAN 49. külügyminiszteri találkozójának napirendjét meghatározták a Dél-kínai-tengerrel kapcsolatos területi viták, valamint a hágai székhelyű Állandó Választottbíróság július 12-én született döntése, amely kimondta, hogy az ENSZ Tengerjogi Egyezménye (UNCLOS) alapján Kína nem formálhat történelmi előjogot a Dél-kínai-tenger területeire és így az ott fellelhető természeti kincsekre sem.
    Peking a nemzetközi joggal ellentétesnek mondta ki a Fülöp-szigetek kezdeményezésére elindított választottbírósági eljárást, és semmisnek tekinti a döntést.
    Előző nap az ASEAN külügyminiszterei közös  nyilatkozatukban végül "felhígították" Kínának címzett üzenetüket, és nem szerepeltették a választottbírósági döntést a szövegben. A kommentár szerint a tagországok többsége Vientiánban inkább semlegesnek mutatkozott a Fülöp-szigetek indítványával kapcsolatban, Kambodzsa egyenesen vétóval fenyegetett. Mivel az ASEAN konszenzus alapján hoz döntéseket, Perfecto Yasay Fülöp-szigeteki külügyminiszter végül visszavonta javaslatát.
    A Global Times megemlíti, hogy az ASEAN-külügyminiszterek által végül elfogadott közös nyilatkozat végső változatát a nyugati média többsége a kínai diplomácia sikerének tulajdonítja. 
    Azt követően, hogy a közös közleményben - Washington támogatása és John Kerry amerikai külügyminiszter közbenjárása ellenére - egy szóval sem utaltak a július 12-i döntésre, Kerry, valamint Julie Bishop ausztrál és Kisida Fumio japán külügyminiszter külön dokumentumot adott ki.
    Az ASEAN-rendezvény margóján született nyilatkozat olyan megállapításokat tartalmaz, amelyeket a három ország vezető diplomatája már külön-külön is kimondott. Lényege, hogy mind a kedvezményezett Fülöp-szigeteket, mind Kínát figyelmeztették arra, tartsák magukat a választottbírósági határozathoz, amelyet "véglegesnek és mindkét fél számára kötelező érvényűnek" tartanak.
    "A nyomásgyakorlás kísérlete Kínára csődöt mondott" - állapította meg a történteket értékelve a kínai lap. Megjegyezte, hogy Manila ezúttal rugalmasságról tett tanúbizonyságot, nem úgy, mint 2012-ben, amikor nem engedett szándékából, és ezért a szervezet történelmében addig példátlan módon a külügyminiszteri találkozót követően nem adtak ki közös közleményt.
    Az ASEAN 10 tagú szervezetében négy országnak vannak területi vitái Kínával, közülük a leghangosabb a Fülöp-szigetek és Vietnam. Malajzia és Brunei sokkal visszafogottabban lép fel a kérdésben.
    A Global Times szerint az Egyesült Államok és Japán azt szeretné, ha Kína, valamint a Fülöp-szigetek, illetve Vietnam, ezen keresztül pedig Kína és az ASEAN között fokozódnának az ellentétek. A lap szerzője szerint a választottbírósági döntés új kockázatokat hozott a térségbe. Ezek azonban nem az esetleges katonai összecsapások a Fülöp-szigetekkel, vagy Vietnammal, hanem sokkal inkább a konfliktusok elmérgesedése Kína és az Egyesült Államok között.