Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szalai Piroska: megtízszereződött a gyed extrát igénybe vevők száma

2016-07-25 07:00:36

 

A 2014-ben bevezetett gyed extrát igénybe vevő kisgyerekes anyukák száma megtízszereződött, 2016 első negyedévének végére számuk elérte a 23 ezret - mondta Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri tanácsadója az M1 aktuális csatornán hétfőn.

 

    Kifejtette: a gyed a gyerek féléves korától kétéves koráig tart, a kisgyerekes anyukák közül sokan már a gyerek kétéves kora előtt munkába állnak, ezen időszak alatt mintegy 10 ezren dolgoznak. 
    Szerinte a gyed alatt munkahelyre visszatérők nagyobb eséllyel tudnak a gyerek kétéves kora után, a gyes alatt is foglalkoztatottak maradni.
    Szalai Piroska elmondta: a munkahelyvédelmi akcióterv a versenyszféra munkaadóinak jelent járulékkedvezményt kisgyerekesek foglalkoztatása esetén.
    A versenyszféra foglalkoztatóinak több mint 73 százaléka kis- és középvállalkozás, ezen belül is 54 százalék mikro- és kisvállalkozás, többségük könyvelővel végeztetni a bérszámfejtést, a járulék elszámolását. Sokszor a könyvelő azért nem igényli a kisgyerekes foglalkoztatása utáni járulékkedvezményt, mert nem értesült arról, hogy az adott név mögött a kedvezményre jogosult munkavállaló van - mondta az NGM miniszteri tanácsadója.
    Jelenleg 38 ezer anyuka után veszik igénybe ezt a járulékkedvezményt, holott 190 ezer kisgyerekes anyuka dolgozik most Magyarországon. Fontos, a kisgyerekes anyukákat foglalkoztató kkv-k szóljanak a könyvelőnek, hogy igénybe lehessen venni a kedvezményt - hívta fel a figyelmet Szalai Piroska.