Emma napja van. | 2024.04.19

Jó ütemben halad a pécsi magasház bontása

2016-07-21 15:10:00

 

Jó ütemben és az előírásoknak megfelelően halad a pécsi magasház március végén indult bontása; a kivitelező megkezdte a 14. szint elbontását - mondta a pécsi önkormányzat hatósági főosztályának vezetője újságíróknak a csütörtökön megtartott hatósági ellenőrzés után a helyszínen.

 

    Horváth Endre hangsúlyozta: a STRABAG MML Kft. - Land-Bau Kft. alkotta konzorcium által végzett munkálatok zaj- és porkibocsátási mutatóinak rendszeres ellenőrizései során eddig nem találtak olyan problémát, amely miatt fel kellett volna lépniük a hatóságoknak, a bontás a szerződésben vállaltaknak megfelelően folyik.
    Eddig mintegy 8 ezer tonna betont és 230 tonna betonacélt bontott el a kivitelező az egykor 25 emeletes épületből, a keletkező törmelék elszállítását naponta 10-12 kamionnal végzik - hangzott el az eseményen.
    A hatósági bejáráson a főosztályvezető megtekintette az elektronikus építési naplót és a bontás alapját képező tervdokumentációt is.
    A magasház bontásának előkészítő munkálatai tavaly decemberben indultak el az épület környezetében lévő középületek és lakóépületek felmérésével. A 25 emeletes ház körül 16 méteres védőzónát kialakítottak ki, a Hungária út érintett szakaszának elterelése érdekében 100 méter hosszú ideiglenes elkerülőutat építettek. A gyalogosok számára védőtetős folyosó épült.
    A balesetveszély csökkentése érdekében egy Magyarországon eddig nem használt, egy-két szint magasságú védőpalánkrendszert húztak fel, amely a munkák haladtával folyamatosan lejjebb kerül.
    A védőpalánk egyúttal a por- és zajkibocsátás csökkentését nagymértékben segíti - olvasható az MTI-nek eljuttatott írásos tájékoztatóban.
    A 25 emeletes magasház az 1970-es évek közepén épült, de vázszerkezetének korróziója miatt idővel életveszélyessé vált, ezért 1989-ben ki kellett üríteni. Az önkormányzat 2003-ban 360 millió forintból megerősíttette, majd eladta a házat. Az épület hasznosítását többszöri tulajdonosváltás után sem sikerült megtalálni, illetve az átalakítására vonatkozó tervek mentén készült számítások eredménye mindig az volt, hogy az ingatlan rekonstrukciója és fenntartás többe kerülne, mintha a helyén egy újat emelnének.
    A magasház állaga idővel ismét leromlott, a veszélyessé vált épületre 2013 őszén bontási határozatot adott ki a Baranya Megyei Kormányhivatal.
    A korábban 80 méter magas, 20 ezer tonnányi vasbetonból épült magasház bontási költségeinek 1 milliárd 256 millió forint összegű azonnali támogatásáról tavaly szeptember végén döntött a kormány, a munkálatokat az év végéig tervezik befejezni.