Emma napja van. | 2024.04.19

Felújított történelmi épületekről készült kiadvány Zalában

2016-07-20 12:44:00

 

Felújított történelmi épületeket és régészeti kutatások eredményeit mutatja be a Zalai mustra címet viselő kiadvány, amelyet második alkalommal adott ki a Zala Megyei Kormányhivatal.

 

    Zalaegerszegen, a csácsbozsoki városrészben álló, 14. századi eredetű Szent Sebestyén-templom kertjében tartott szerdai sajtótájékoztatón Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott azt mondta: a kiadvány azokat a zalai épületeket mutatja be, amelyeket az elmúlt évben példa értékű eredménnyel állítottak helyre tulajdonosaik. Ezzel arra is felhívják a figyelmet, hogy miként lehet múltunk építészeti értékeit a jövő generációk számára is fenntartható módon helyreállítani.
    A kormánymegbízott felidézte, hogy a megyei kormányhivatalok 2012-ben vették át az örökségvédelemmel kapcsolatos hivatali feladatokat. Zalában pedig kiemelt figyelmet fordítanak erre a területre, ezt jelzi az a zalai épített értékeinket bemutató rajz- és fotópályázat is, amelynek díjazott pályamunkái a kiadványban is helyet kaptak.
    A 800 példányban készült - a tavalyi hasonló kiadványt folytató - Zalai mustra II a megyében található Tourinform-irodákban lesz ingyenesen hozzáférhető - tette még hozzá Sifter Rózsa.
    Lengl Zoltán, Zala megye főépítésze arról számolt be, hogy a most elkészült kiadvány 12 helyreállított épületet, továbbá a fenékpusztai római kori ásatások eddigi kutatási eredményeit mutatja be. Szerepel benne egyebek közt a keszthelyi Festetics-mauzóleum, mint az egyik legelső magyarországi vasbeton épület helyreállítása, a szintén keszthelyi Amazon szálló múzeumként újjászületett épülete, a türjei egykori rendház - ma szociális otthon - korszerűsítése, illetve az egyik legrégebbi zalai műemlék, a hévízi Árpád-kori templom renoválása.
    A főépítész kitért arra is, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2012-es megszűnéséig jelentetett meg Mustra címmel hasonló országos kiadványt. A helyreállított épített örökség bemutatására tudomása szerint azóta csak a Pest megyei, illetve a zalai kormányhivatal vállalkozott.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó