Gedeon napja van. | 2024.03.28

Somló Tamás halála - Este megemlékezés lesz a Tabán Dombon

2016-07-20 08:51:16

 

Közös gyertyagyújtással, beszélgetéssel, zenehallgatással és zenéléssel emlékeznek szerda este 18 órától Somló Tamásra a Tabán Dombon. A kiváló énekes, zenész, az LGT tagja keddre virradó éjjel, 68 évesen hunyt el, hosszú betegség után.

 

    "A rendezvény célja, hogy Tomi továbbra is ugyanolyan intenzitással maradjon velünk, köztünk, ahogy eddig. Hozzon mindenki egy kis anekdotát, emléket, kedvenc fotót, gyújtsunk közösen gyertyát, hallgassuk meg a dalait a zenekaros, valamint az önálló albumairól. Kérünk minden zenész kollégát, ha tud, jelenjen meg, adjon elő kis színpadunkon egy kedves számot, amelyet Tomi énekel" - írta Zsolnai Endre főszervező, Somló Tamás barátja a Facebookon.
    A Locomotiv GT számos alkalommal koncertezett a Tabánban, amely ma már a magyar rocktörténet egyik legendás helyszíne.
    A megemlékezésen elhangzanak a Somló Tamás által énekelt dalok, amelyeket az LGT, az Omega, a Non-Stop és a Kex együttessel, valamint szólóban adott elő. A szervezők dallistáján szerepel mások mellett a Ringasd el magad, az Álomarcú lány, az Egy elfelejtett szó, A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián, a Ha a csend beszélni tudna, a Boogie a zongorán, a Nem adom fel, a Miénk ez a cirkusz, az Annyi mindent nem szerettem még, a Sziszifuszi blues, az Embertelen dal, a Primadonna, a Szép Margit, az Azt mondta az anyukám, az Olyan szépek voltunk és a Tiszta vagy te még.