Emma napja van. | 2024.04.19

Osztrák külügyminiszter: a puccskísérletnek nem lesz kihatása az EU és Törökország kapcsolatára

2016-07-17 13:34:00

A puccskísérletnek nem lesz kihatása az EU és Törökország kapcsolatára, azonban a szombat hajnalban történtek nem jelenthetik azt, hogy Erdogan szabad kezet kaphat az önkényes kormányzásra - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az Österreich című osztrák lap vasárnapi számában megjelent interjúban.

    Kurz elítélte a török katonai puccsot, amelynek számos ember esett áldozatául, és úgy vélte, hogy a Törökországban történteknek elsősorban az országon belül lesz hatása.
    Egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy minden politikai erőnek tiszteletben kell tartania a jogállamiság és a demokrácia szabályait. 
    A tárcavezető arra kérte honfitársait, hogy csak az utazzon Isztambulba, akinek halaszthatatlan dolga van ott, és az osztrák külügyminisztériumnál érdeklődjön az aktuális helyzet iránt. 
    Az osztrák fővárosban szombaton délután tüntetést tartottak a török katonai puccs ellen. A rendőrség becslése szerint mintegy 1200-an vonultak fel a belvárosban. A tüntetők "Törökország!", "Erdogan!" és "Allah akbar!" felkiáltásokat skandáltak. A demonstráció rendbontás nélkül ért véget. 
    Szombat hajnalban mintegy négyezren tüntettek Recep Tayyip Erdogan török elnök mellett a bécsi török nagykövetség előtt. A demonstráció hajnali 3 órakor békésen feloszlott. 
    Szombaton hajnalban Ausztria több tartományában is tüntetést tartottak törökök. 
    Salzburgban mintegy 120-an vonultak az utcára. A városban szombaton kinyitott a török konzulátus, hogy az állampolgárokat tájékoztassák hazájuk helyzetéről. Az éjszaka folyamán 150-en kértek felvilágosítást. Salzburg tartományban mintegy 12 ezer török származású ember él. 
    Ausztria legnyugatibb tartományában, Vorarlbergben mintegy hatszázan vonultak az utcára szombaton hajnalban a puccskísérlet ellen. A tüntetés békés volt, azonban a rendőrség fokozott figyelemmel kíséri a további történéseket, és informálódik a török kötődésű csoportosulásokról. 
    Mesut Onay, tiroli zöldpárti politikus az osztrák közszolgálati médiának (ORF) úgy nyilatkozott, hogy a Tirolban élő törökök megdöbbentek a katonai puccs hallatára. "Mindenki azt szeretné, hogy újra béke legyen Törökországban, és ne legyenek több áldozatok" - mondta a politikus. 
    "A Burgenlandban élő törökök megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy véget ért a katonai puccs" - közölte az ORF internetes oldala. A lap beszámolója szerint a tartományban jellemzően Erdogan-hívők élnek.
    Az osztrák külügyminisztérium tájékoztatása szerint jelenleg 10 ezer osztrák tartózkodik Törökországban, és mintegy 1700-an élnek ott életvitelszerűen. A tárca egyik szóvivője azt tanácsolta, hogy maradjanak a szállásukon és próbáljanak utazásszervező segítségével hazautazni.
    Szombatra virradóra sikertelen puccskísérletet hajtottak végre Törökországban. A török vezérkari főnököt is túszul ejtették, de végül sikerült kiszabadítani. A katonai hatalomátvételi kísérlet során összesen mintegy 250 ember halt meg és több mint 1400-an megsebesültek.