Emma napja van. | 2024.04.19

Trócsányi: kiemelten fontos az otthon, a család és a magánélet védelme

2016-07-13 06:30:48

Az új gyülekezési törvényben védelmezni kell a gyülekezés szabadságát, de kiemelten kell védeni a magánéletet is - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedd este az M1 aktuális csatorna műsorában, hozzátéve: a parlamenti pártokkal is egyeztetnek a kérdésről, és reméli, hogy támogatni fogják az otthon, a család és a magánélet védelmét.

    Trócsányi Lászlót azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) kedden kihirdetett határozata szerint nem volt alaptörvény-ellenes, hogy a rendőrség, majd a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2014 decemberében előzetesen megtiltotta a devizahitel-károsultak tüntetését a miniszterelnök Cinege utcai házánál és a Kúria Markó utcai épületénél. Ugyanakkor az Ab mulasztásos alkotmánysértést állapított meg, mert szabályozatlannak ítélte a gyülekezési jog és más alapjogok összeütközésének kezelését.
    A tárcavezető hangsúlyozta: két jog ütközéséről van szó, egyrészt a gyülekezés szabadsága, amely szavai szerint "demokráciakérdés", az egyik legfontosabb érték, másrészt az emberi méltósággal, az egyén szabadságához, magánéletéhez fűződő jogok között.
    Azt mondta: lesz egy új gyülekezési törvény, amely maximálisan biztosítani akarja a gyülekezés szabadságát, másrészről "kiemelt szerepet kell adni a magánélet védelmének". Jelezte: ezt nem feltétlenül kell egy törvényben feloldani, lehet két törvény is.
    Trócsányi László közölte: a parlamenti pártokkal is egyeztetnek a kérdésről, és reméli, hogy támogatni fogják a magánélet, az otthon védelmét. Mindenkinek meg kell adni az otthon, a magánélet, a családi élet védelmét, és ilyenkor "nem XY-ról" van szó, hanem minden emberről - fűzte hozzá.
    A kormány rendkívül fontosnak tartja a magánéletet, a családi életet - mondta, majd emlékeztetett: ezt az alaptörvényben is kiemelték, valamint a polgári törvénykönyvbe is bekerült.
    A miniszter úgy gondolja, ősszel napirendre kerül a javaslat, és az év végéig megszületik a törvény.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó