Tivadar napja van. | 2024.04.20

Az Európai Parlament megszavazta a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtását

2016-07-07 20:13:00

 

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése csütörtökön jóváhagyta a fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó ENSZ-egyezmény végrehajtásáról szóló jelentését.

 

    Kósa Ádám fideszes EP-képviselő és egyben az EP fogyatékosságügyi munkacsoportjának társelnöke ennek kapcsán azt mondta, az önálló életvitelhez a kulcsot a befogadó oktatás és a fizetett munkavégzés jelentheti. Hangsúlyozta emellett a digitális rendszerek fontosságát is, mivel azok megkönnyítik a fogyatékossággal élő személyek számára a társadalom minden területén való részvételt. 
    Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő a fejleményről úgy nyilatkozott, hogy a tartalmi elemek mellett elvi okokból is kiemelt jelentőséggel bír ez az egyezmény, hisz ez az első - és mostanáig az egyetlen olyan - nemzetközi emberi jogi szerződés, melyet az EU önmaga is megerősített 2010 decemberében.
    Hölvényi György fideszes EP-képviselő, az Európai Néppárt frakciójának vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnöke csütörtökön közzétett sajtóközleménye szerint az EP előző esti vitájában kijelentette, az uniós külpolitika egyik legfontosabb feladata a szabadságjogok védelme, különösen a számos esetben korlátozott szabad vallásgyakorlás terén.
    A plenáris ülésen Federica Mogherini uniós külügyi főképviselő mutatta be az EU 2015. évi jelentését az emberi jogok és a demokrácia érvényesüléséről.
    Hölvényi György az európai külpolitika fontos geostratégiai feladatának nevezte a keresztények és más vallási kisebbségek megmaradásának biztosítását a terror és polgárháborúk sújtotta országokban.