Emma napja van. | 2024.04.19

Szakértő: meredeken csökken az európai intézményekbe vetett bizalom a tagországokban

2016-07-07 07:14:04

 

Meredeken csökken az európai intézményekbe vetett bizalom a tagországokban, és erre játszanak rá az olyan politikusok, mint például Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) volt elnöke - mondta a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete főigazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

 

    Miszlivetz Ferenc azt mondta, az Európai Unió (EU) leépülése és a bomlási folyamat már jóval korábban elkezdődött, tíz éve meg lehetett jósolni, hogyha az EU nem változtat az intézményei működésén, nem demokratizálódik a nemzetállamok feletti szinten, akkor a különböző tagországok domináns pozícióba kerülnek. 
    Jelezte, érezhető az is, hogy felerősödtek az önkritikus hangok az unión belül. Úgy vélte, a domokráciahiány az Európai Tanácsban mutatkozik meg, a megoldás pedig az lenne, ha az Európai Bizottság elnökét demokratikus úton választanák meg, és a Európai Tanács egyfajta kamarájaként működne az Európai Parlamentnek. Ha beszámoltathatók volnának a brüsszeli politikusok, akkor nem éreznék maguktól távol őket az emberek sem Nagy-Britanniában, sem Magyarországon.
    Miszlivetz Ferenc szerint új európai mozgalomra van szükség, ami megteremthetne egy európai társadalmi szerződést.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó