Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szombaton indul a XII. Mozdulj, Balaton! programsorozat

2016-07-05 07:12:29

Szombaton indul a XII. Mozdulj, Balaton! programsorozat, amely idén 34 település 37 strandján várja a sportolni vágyókat. A szervezők keddi közleménye szerint több helyszínre új eszközök és sportszerek kerültek.

A Balaton Fejlesztési Tanács és a Magyar Vízilabda Szövetség megállapodásának köszönhetően mintegy húsz strand kap felfújható vízilabdakapukat és labdákat. A résztvevők igényei, illetve a pályák adta lehetőségek figyelembevételével kispályás labdarúgásban, strandröplabdában, strandkézilabdában, tollaslabdában, lábteniszben, petanque-ban, valamint a vízben űzhető sportágakban lesz lehetőség versenyek indítására. A programokra július 9. és augusztus 20. között kerül sor, minden szombaton általában 14 órától. Ezen kívül a helyi szervezők még két, szabadon választott időpontot is megadnak. A sorozat augusztus 27-én Vonyarcvashegyen zárul, ahol a résztvevő strandok egy-egy kispályás labdarúgó-, strandröplabda- és streetball-csapata vesz részt a hagyományos sporttalálkozón. A közleményben Bartsch János főszervező kiemelte, hogy a programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportügyekért Felelős Államtitkársága, a települési önkormányzatok és városüzemeltetési szervezetek támogatásával, a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósul meg.