Emma napja van. | 2024.04.19

NATO-főtitkár: a varsói NATO-csúcs után ülhet össze a NATO-Oroszország Tanács

2016-07-04 12:31:35

 

Újabb tanácskozást kell tartani a NATO és Oroszország között nem sokkal a varsói NATO-csúcs után a párbeszéd javítása és a lehetséges katonai incidensek elkerülése végett - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár brüsszeli sajtótájékoztatóján hétfőn.

 

    A főtitkár hangsúlyozta: a NATO-Oroszország Tanács fontos szerepet játszhat a párbeszéd felvételében és a katonai jellegű lépések "kiszámíthatóságának növelése" terén.
    Elmondta, hogy a tervezett találkozó legfontosabb témái között szerepel majd az "átláthatóság" kérdése annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek a váratlan katonai akciók és az esetleges válaszlépések.
    Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter pénteken úgy nyilatkozott, hogy a varsói csúcson várhatóan konkretizálják a szövetség keleti szárnyának megerősítését.
    Moszkva viszont a NATO-Oroszország kapcsolatokat intézményesítő, 1997-es alapító okiratra hivatkozva tiltakozik az ellen, hogy a kelet-közép-európai térségben megerősítsék az észak-atlanti szövetség katonai jelenlétét. A dokumentum értelmében ugyanis a felek tartózkodnak attól, hogy újabb jelentős és állandó katonai erőt telepítsenek a másik területével határos térségekben.
    A bizalomépítés jegyében 2002-ben létrehozott NATO-Oroszország Tanács kétéves szünet után áprilisban ülésezett először. A párbeszédet 2014 márciusát követően fagyasztották be, mert Oroszország elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet. A Nyugat szerint az orosz vezetés a nemzetközi jog megsértésével annektálta a területet, a kelet-ukrajnai konfliktusban pedig tevékenyen támogatja az oroszbarát szakadár erőket.