Emma napja van. | 2024.04.19

Kárpát-medencei Magyar Népzenei és Fazekas Találkozót rendeznek Mezőmegyeren

2016-07-04 11:07:49

Második alkalommal rendezik meg a hétvégén a Békéscsabához tartozó Mezőmegyeren a Kárpát-medencei Magyar Népzenei Találkozót, amely idén kiegészül egy Fazekas Találkozóval is - hangzott el a rendezvény hétfői beharangozó sajtótájékoztatóján.

Futó Zsolt főszervező, ötletgazda az MTI-nek elmondta: tavaly olyan jól sikerült a fesztivál, olyan sokan látogattak ki a rendezvényre, hogy elhatározták, "hagyományt teremtenek" a rendezvényből. Mint mondta, akárcsak tavaly, úgy idén is arra törekszenek, hogy ne a magyar népzenei élet "nagyágyúit" vonultassák fel a rendezvényen, hanem elsősorban a helyi, megyei, valamint erdélyi és délvidéki népművelők bemutatását célozzák. A péntek a gyerekekről szól, őket szeretnék megismertetni az autentikus magyar népzenével - mondta a főszervező. Az egyik programon a gyerekek zeneszóra készíthetnek rajzokat, amelyekből hármat a Te rajzolsz, én varrok csoport "textilbe önt" a fesztiválon. Szombaton és vasárnap a népzenét játszó zenekaroké és a néptánctársulatoké a főszerep, összesen több mint húsz csoport érkezik a rendezvényre. Vasárnap az Eszterlánc zenekar koncertjével zárul a rendezvény. Minden nap lesz énektanítás, szakmai előadások, és minden este hajnalig tartó táncházzal zárul a rendezvény - fejtette ki Futó Zsolt. Zalai Erika, a mezőmegyeri Arany János Művelődési Központ vezetője, az I. Kárpát-medencei Fazekas Találkozó szervezője elmondta: a tavalyi fesztiválon éledt újjá a mezőmegyeri városrészen a Kézműves Falu alkotóközösség, ennek tagjai álltak most össze megszervezni a fazekas találkozót. Hozzátette: a programot kiállításokkal és színházi előadásokkal is színesítik. A meghívott fazekasok munkáiból tárlatot állítanak össze, az Arany János Színkör Görög László Zsiga bácsi, a békéscsabai Féling Színház pedig Boldizsár Péter Félálmaink című darabját adja elő. Farkas Gábor fazekasmester elmondta: három országból nyolc fazekas érkezik a hétvégére, akik megismertetik a korongozással és a díszítéssel az ingyenes rendezvényre kilátogatókat. Emellett különböző versenyeket is szerveztek számukra: előzetesen el kell készíteniük egy butéliát hat pohárral; a fesztiválon egy kiválasztott tárgyat helyben kell megalkotniuk és a harmadik napon egy saját maguk által készített főzőedényben főzniük kell. Valamennyi megméretést zsűri bírálja majd el - fejtette ki. Szente Béla, a fesztivált támogató Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója elmondta: a rendezvény igazi "különlegességének" azt tartja, hogy a mezőmegyeri lakó- és alkotóközösség kezdeményezésére jött létre a találkozó. Hozzátette: a felülről induló Fölszállott a páva rendezvénysorozat és ez az alulról építkező akció is a magyar népi kultúra újbóli megismertetését tűzte célul. Reményét fejezte ki, hogy a két kezdeményezés idővel találkozik, és még hatékonyabb lesz.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó