Emma napja van. | 2024.04.19

Cser Ágnes: a bérmegállapodás miatt ez az elmúlt 25 év legszebb Semmelweis napja

2016-07-02 09:10:00

 

A Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke szerint az elmúlt 25 év legszebb Semmelweis Napját ünnepelhetik az egészségügyi dolgozók. Cser Ágnes péntek este az MTI-nek azt mondta: "ennél szebb ajándékot, társadalmi megbecsülést nem is kaphattak volna, mint az ágazati dolgozók számára megkötött bérmegállapodás".

 

    A Beteg az ország, gyógyítsuk meg! mottóval tartott pénteki esti, Kossuth téri egészségügyi tüntetésről Cser Ágnes úgy vélekedett: a demonstrálók tudatosan félrevezetik, manipulálni akarják a közvéleményt, hergelik az ágazat munkavállalóit. 
    A szakszervezeti elnök felidézte: akik most tüntetnek, mivel nem voltak reprezentatív szervezet, tavaly májusban felajánlották nekik, hogy csatlakozzanak az EDDSZ sztrájkfelhívásához, s így vegyenek részt a kormányzattal folytatott egyeztetéseken is. Ezzel a lehetőséggel viszont nem éltek - tette hozzá.
    Cser Ágnes kijelentette: nincsenek vesztesei a bérmegállapodásnak. Több mint egy éves tárgyalássorozatot követően sikerült megnyitni már a 2016-os költségvetést, s így már idén szeptembertől elindulhat a bérfejlesztés, bérfelzárkóztatás - tette hozzá. Az ágazat dolgozóinak - köztük az orvosoktól a fizikusokig, vegyészekig - átlagosan 26,5 százalékkal emelkedik a bére - mondta a szervezet elnöke, de mint kiemelte: lesz olyan szakdolgozó is, aki négy részletben átlagosan 60 százalékos emelésben részesül - tette hozzá.
    Az új bértábláknál - amelyet már az érintettek is megkaptak - figyelembe vették a szakképesítést, a munkában eltöltött időt, és ezzel sikerült különösen a több évtizede dolgozók bérét lényegesen nagyobb aránnyal növelni - mondta Cser Ágnes.