Auguszta napja van. | 2024.03.29

Lázár: július 5-ig megjelenik a kormányhatározat a metrópótlásról

2016-06-30 06:18:01

A kormány kiemelten támogatja a budapesti 3-as metró felújítását, készül a kormányhatározat a metrópótlással kapcsolatban és július 5-ig megjelenik - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Klubrádió szerda esti műsorában.

    "A kormány szívesen segít anyagi eszközökkel is" a fővárosnak. Arról folynak még technikai egyeztetések, hogy ez milyen formában valósul meg.
    Annak kapcsán, hogy a metrófelújítás idejére nagy számban kell pótlóbuszokat beszerezni, bérelni vagy vásárolni, a miniszter azt hangsúlyozta: azt kérik, hogy az érintettek vegyék figyelembe a magyar buszgyártási kapacitásokat.
    A következő években mintegy ezer busz beszerzése válhat szükségessé, és van hat-nyolc, buszok összeszerelésével, illetve részben gyártásával foglalkozó magyar tulajdonú vállalat is. "A magyar ipar mellett lobbizunk", hogy a versenybe magyar szereplők is beszállhassanak - jegyezte meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
    Lázár János hozzáfűzte: együttműködésre van szükség a főváros és a kormány között, az egyeztetési kultúrán pedig még lehet javítani. A horizontális egyeztetés nagy kihívás - tette hozzá.
    A magyarországi kvótanépszavazás a miniszter szerint nem fogja gyengíteni az EU-t. Az illegális bevándorlást és a gazdasági migrációt viszont meg kell akadályozni. Lázár János rámutatott, hogy míg a német munkaerőpiacnak egyes számítások szerint évi félmillió bevándorlóra van szüksége, addig a magyar kormány nemzetstratégiájába nem tartozik bele a bevándorlás. Még ha lehetnek is demográfiai nehézségek, az "utánpótlást" nem afrikai migránsokkal, hanem határon túli magyar identitású polgárokkal képzeli el a magyar kormány. E két álláspont között pedig áthidalhatatlan a különbség - figyelmeztetett a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
    A Magyar Nemzeti Bank alapítványaival kapcsolatban Lázár János kifejtette: ezek az ügyek alkalmasak arra, hogy eltereljék a figyelmet a jegybank fantasztikus teljesítményeiről, az alacsony kamatok és a felpörgetett hitelezés eredményeiről. Az alapítványok céljait nem lehet kifogásolni - mondta, ugyanakkor hozzátette: az MNB vezetői felelősek azért, hogy minden törvényesen történt-e.