Gedeon napja van. | 2024.03.28

Belga vadászgépek ismét csatlakoznak az IÁ-ellenes koalícióhoz

2016-06-27 15:23:10

 

 Útnak indult hétfőn Belgiumból az a hat F-16-os harci repülő, amely csatlakozik az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen létrejött, amerikai vezetésű, nemzetközi koalícióhoz - közölte a belga védelmi minisztérium.

 

    A minisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint a repülőgépek az észak-belgiumi Kleine-Brogel támaszpontról szálltak fel, és Jordániába tartanak, ahonnan a már ott állomásozó holland harci gépekkel váltásban fognak műveleteket végrehajtani a következő egy évben.
    A repülőgépeket az IÁ állásai ellen vetik be Irakban és Szíriában, a misszió mandátumának kiterjesztésére vonatkozó kormányzati döntéssel összhangban - közölte a tárca. Szíriában a damaszkuszi kormány irányítása alól kikerült, dzsihadisták uralta területeken fognak légicsapásokat végrehajtani a belga harci gépek.
    Az Egyesült Államok hadserege 2014 augusztusában indított légicsapásokat az IÁ ellen Irakban, majd egy hónappal később a dzsihadisták szíriai állásait is bombázni kezdte. A belga légierő korábban Irakban támadta már az IÁ-t, de Szíriában eddig nem. Belgium tavaly - főként anyagi megfontolásokból - visszavonta harci gépeit, amelyek idén július 1-től vesznek majd részt ismét a szélsőségesek elleni műveletekben.
    "Az Iszlám Állam láthatóan veszélyezteti a közbiztonságot Belgiumban, és ha tényleg azt akarjuk, hogy javuljon a helyzet, akkor cselekednünk kell" - hangsúlyozta Steven Vandeput védelmi miniszter hétfőn.
    Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, amelyekben 32 ember meghalt, több mint háromszázan pedig megsebesültek. A merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.