Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kokainnal, marihuánával kereskedő férfiak ellen emeltek vádat Pest megyében

2016-06-24 09:42:29

 

Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség négy magyar és két román férfi ellen, mert kokaint és marihuánát értékesítettek nagy tételben - tájékoztatta Pest megye főügyésze pénteken az MTI-t.

 

    Szabó Ferenc közölte: a bűnügy vádlottjai közül négyen Szentendrén és Leányfalun béreltek ki két házat a marihuána alapanyagának termesztésére, és ennek megfelelően átalakították az épületeket. Az ültetvények működéséhez szükséges, kétmillió forint értékű elektromos áramot lopták, egy villanyszerelő közreműködésével méretlenül vételezték.
    A két ültetvényen a rendőrök 2014 novemberében házkutatást tartottak, amelynek során mintegy 3100 tő növényt találtak. A vádlottak addig tíz kilogrammnyi marihuánát adtak el az ültetvényekről, kilogrammonként egymillió forintos áron - tette hozzá a megyei főügyész.
    A vádlottak 2014 szeptemberétől Hollandiából, Amszterdamból és Rotterdamból több alkalommal hoztak kokaint és amfetamint Magyarországra. A kábítószert egy szigetszentmiklósi garázsban rejtették el, majd a drogot folyamatosan értékesítették. Tavaly februári elfogásukig mintegy 6 kilogrammnyi kokaint és 3,5 kilogramm amfetamint csempésztek be az országba.