Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kilencvenmillió forint értékben gyógyszereket foglaltak le Magyarországon

2016-06-23 14:12:00

Több mint kilencvenmillió forint értékben foglalt le gyógyszereket a rendőrség Magyarországon a Pangea elnevezésű nemzetközi razzia keretében - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi osztályának kiemelt főreferense csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

    Csákó Ibolya azt mondta: 82 ezer tablettát foglaltak le. Hat nyomozást indítottak, egy embert őrizetbe vettek, egy ellen körözést adtak ki.
    Ilku Lívia, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője közölte: a hamis gyógyszerek forgalmazása és az engedély nélküli internetes patikák felszámolása ellen indított razzia nemzetközi szinten és Magyarországon is jelentős sikerrel zárult. Kiemelte, hogy az intézkedések száma az elmúlt évihez viszonyítva jelentősen nőtt: világszerte 700 nyomozás indult, 393 embert tartóztattak le és 4392 weboldalt függesztettek fel.
    Az Interpol irányításával, 103 ország 193 hatóságának közreműködésével május 30. és június 7. között megrendezett IX. Pangea akció keretében 53 millió dollár (körülbelül 14,5 milliárd forint) értékben összesen több mint 12 millió hamis tablettát, továbbá - 1,1 millió dollár (csaknem 300 milliárd forint) értékben - több mint 270 ezer orvostechnikai eszközt foglaltak le. Az egyhetes akció során 334 ezer olyan csomagot vizsgáltak át a hatóságok, amelyek illegálisan működő oldalakhoz kötődnek, ezek csaknem felét lefoglalták - ismertette.
    Ilku Lívia azt mondta: a lefoglalt gyógyszerek legnagyobb része daganatos betegségek elleni orvosság, HIV- és cukorbetegség tesztelésére ajánlott, de megbízhatatlan eszköz, hamis fogászati készülék és tiltott sebészeti eszköz volt, de fogyókúrás, valamint merevedési zavarok és hajhullás elleni pirulákat is találtak a hatóságok.
    Csiki Olivér Tamás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendészeti főosztályának munkatársa elmondta: a nemzetgazdasági érdekek mellett a NAV kiemelt figyelmet fordít az emberi élet és az egészség védelmére, ezért vesznek részt rendszeresen hasonló nemzetközi akciókban. A százados hozzátette: a Pangea központi koordináló egysége Lyonban volt, a magyarországi koordinálás felelőse a NAV.
    Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója elmondta: intézetük feladata, hogy a gyógyszereket folyamatosan ellenőrizzék a gyártóhelytől a patikaforgalomig, felléphetnek a hamis gyógyszerek és az illegális gyógyszer-kereskedelem ellen is. Utóbbival összefüggésben internetes oldalakat is jogukban áll blokkolni, ideiglenesen hozzáférhetetlenné tenni. Idén mostanáig kilenc ilyen blokkolás történt, és még harminc ügy van folyamatban.
    Az OGYÉI vezetője is szólt arról, hogy a látókörükbe került oldalak sok esetben külföldre vannak bejegyezve: mostanáig 102 ilyen esetet jeleztek az illetékes nemzetközi szerveknek.
    Kitért arra is, hogy a magyarországi gyógyszer-forgalmazási felügyelet idén az év első felében kiegészült, és az illegális webpatikákon túl már az apróhirdetésekkel, fórumbejegyezésekkel is foglalkoznak. Pozsgay Csilla elmondta: eddig 39 esetben fordultak az ilyen fórumok üzemeltetőihez, és többségük azonnal eltávolította az érintett tartalmakat. Ez ügyben az intézet a sajtó segítségét is kérte, azt, hogy figyeljenek, milyen hirdetéseket helyeznek el a felületeiken, ugyanis - mondta - különösen hétvégi sajtóhirdetésekben többször találkoztak már illegális készítményekkel.
    Az OGYÉI vezetője közölte: különösen nőtt bizonyos pszichotróp szerek és kábító tartalmú fájdalomcsillapítók illegális kereskedelme. Felhívta a figyelmet arra, hogy az "illegális ellátási láncba került" készítmények összetétele, készítési módja, hatáserőssége, tárolási körülményei nem ismertek.
    Kiemelte: vannak olyan készítmények, amelyek nem tartalmaznak semmilyen hatóanyagot, és ez is veszélyes lehet, mivel az ember abban a hitben szedi a készítményt, hogy megkapja a szükséges terápiát.
    Pozsgay Csilla kitért arra is, hogy az internetes gyógyszer-kiskereskedelemnek van legális formája is. Magyarországon tavaly július óta működhetnek internetes patikák, de csak úgy, ha van "mögöttük" valódi gyógyszertár is, és az interneten keresztül csak nem vényköteles készítményeket árulhatnak - tette hozzá.
    A sajtótájékoztatón az illegális gyógyszer-kereskedelem elleni fellépés eredményeiről is beszámoltak. Példaként hozták fel a Prompt Pharma Kft.-t, amelynek gyógyszer-nagykereskedelmi engedélyét áprilisban jogerősen visszavonták. Kiderült ugyanis, hogy a cég több mint 350 millió forint értékben értékesített például rákgyógyszereket illegálisan. Említettek egy békéscsabai ügyet is, amelyben a felszámolt bűnszervezet vezetőjét első fokon hét év fegyházra ítélték.