Auguszta napja van. | 2024.03.29

Orlandói lövöldözés - A mészárlás elkövetője azt hangoztatta, hogy az "iszlám katonája"

2016-06-20 18:23:49

 

Muszlim harcosnak mondta magát az orlandói mészárlás elkövetője, Omar Mateen a rendőrség tárgyalóival folytatott telefonbeszélgetéseiben - derült ki e beszélgetések leiratainak az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által hétfőn nyilvánosságra hozott részeiből.

 

    Az amerikai igazságügyi miniszter vasárnapi bejelentéséhez híven az FBI közölte a dokumentumok egy részét, s ezzel máris vitát váltott ki a politikai szereplők körében. Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke például azonnal kifogásolta, hogy a beszélgetéseket szerkesztett formában és nem is teljes egészében hozták nyilvánosságra, mert így félrevezették a közvéleményt.        A nyilvánosságra hozott leiratok szerint Omar Mateen a mintegy három órán keresztül tartó terrorakció közben négyszer is telefonált a rendőrségre, s azzal fenyegetődzött, hogy a szórakozóhely előtt hagyott autójában robbanószerek vannak és a túszokra robbanóanyagokkal teli öveket kötött, amelyeket azonnal működésbe hoz, ha a rendőrség "bármilyen hülyeséget csinál". Közölte a rendőrséggel azt is, hogy ő maga szintén robbanószerekkel megrakott mellényt visel, "olyat, amilyent Franciaországban használtak". Ezzel az FBI szerint valószínűsíthetően a tavaly ősszel, Párizsban elkövetett iszlamista támadásra utalt. A szórakozóhelyről kimenekültek szintén megerősítették a rendőröknek, hogy Mateen ezzel fenyegette meg őket, az épület támadás utáni átvizsgálásakor azonban egyáltalán semmiféle mellényt nem találtak.         Az első telefonhívás mintegy fél órával az első lövések után érkezett, s a merénylő, miután Isten prófétáját éltette, közölte: "tudatom, hogy Orlandóban vagyok és én lövöldöztem".         Az első telefonhívás után a 29 éves Omar Mateen még háromszor beszélt telefonon az FBI tárgyalóival. Arabul beszélt, iszlám harcosnak mondta magát és azt követelte, hogy az Egyesült Államok állítsa le Szíria és Irak bombázását.       A nyilvánosságra hozott dokumentumok között azonban nem szerepel az a hűségeskü,  amelyet az FBI múlt vasárnapi tájékoztatása szerint Mateen az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak tett.
    Paul Ryan képviselőházi elnök - wisconsini republikánus politikus - erre hivatkozva támadta az igazságügyi minisztérium döntését, miszerint csak részleteket hoz nyilvánosságra a telefonbeszélgetésekből. Ryan "felháborítóan nevetségesnek" minősítette a döntést. Mint közleményében fogalmazott: "tudjuk, hogy a lövöldöző radikális iszlamista, szélsőséges ember volt, akit az Iszlám Állam ihletett. Azt is tudjuk, hogy szándékosan  a meleg és transznemű közösséget vette célba. A kormányzatnak a telefonbeszélgetések teljes, szerkesztetlen szövegét kell nyilvánosságra hoznia, hogy a közvélemény tisztán lásson, ki tette ezt és miért".
    Hétfőn délelőtt az orlandói kórházi központ közleményben tudatta, hogy a nyolc nappal korábbi tömegmészárlás túlélői közül még mindig tizennyolcan szorulnak kezelésre, és négy áldozat állapota változatlanul válságos. Loretta Lynch igazságügyi miniszter kedden utazik Orlandóba, hogy a nyomozókkal, valamint a túlélőkkel és az áldozatok családtagjaival találkozzék.