Auguszta napja van. | 2024.03.29

Rétvári: jövőre a pedagógusok is léphetnek egyet előre

2016-06-14 15:10:00

 

A jövő évi költségvetés révén a pedagógusok is egyet előre léphetnek az előző esztendőhöz képest - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatón. 

 

    Rétvári Bence kiemelte: jövő szeptembertől - az idei évhez hasonlóan - 3,5 százalékkal nőnek a keresetek, ami csak a pedagógus bérsoron 38,5 milliárdos többletet jelent.
    Összegzése szerint ezzel összesen inkább az 50 százalékhoz fog közelíteni a pedagógusbérek növekménye.
    Példaként hozta, hogy aki főiskolai végzettséggel bír, és 2011-ben 122 ezer forintot keresett, jövőre 182 700 forintra számíthat, aki 3-5 év gyakorlattal, egyetemi diplomával rendelkezik, az a 2011-es 135 975 forint helyett 243 600 forintra. 18-20 év gyakorlat mellett, egyetemi diplomával a bérek 172 882 forintról 304 500 forintra nőnek 2011-hez viszonyítva. 
    Az államtitkár úgy fogalmazott: a kormány igyekszik megbecsülni a pedagógusok munkáját, ezt tükrözi a bértáblában is.  
    Kitért arra is, hogy a köznevelésre 130 milliárddal fordítanak többet jövőre, 2010-hez képest pedig 455 milliárddal jut több forrás a területre. Rétvári Bence elmondta: ebből a legnagyobb rész, 265 milliárd a pedagógusbérekben jelenik meg. Megemlítette még azt a 104 milliárdos pluszt is, amit a jövő évben az intézményfenntartásra fordítanak. 
    A parlamenti államtitkár értékelése szerint ez a pluszforrás a köznevelési kerekasztal, az itt folyó tárgyalások eredménye. Akik részt vettek a párbeszédben és jelen voltak, közös sikert értek el - fogalmazott.
    Kiemelte még, hogy a nem pedagógus végzettségű, de az oktató-nevelő munkát segítők bére is nő, januártól 10 százalékos növekményre számíthatnak, ennek egy része fix, egy része teljesítményfüggő lesz. Szólt arról, hogy az idei évi költségvetés-módosítás is kétszer 35 ezer forintot jelent számukra. 
    Folytatódnak az iskolafejlesztések is, 2010 óta félezer iskolában valósult meg valamilyen program. Ezeknek a folytatására a fedezet rendelkezésre áll jövőre is.
    Rétvári Bence elmondta még, hogy 1,4 milliárdos többletet tartalmaz a büdzsé a pedagógusok előmenetelének, a pedagógus I-ből a II-be, mestertanári fokozatba lépésnek a finanszírozására. 
    Hozzátette: rendezték a nyugdíj előtt két évvel álló pedagógusok kérdését is, nekik nem kell a minősítésben részt venniük, őket automatikusan átsorolják, ennek a fedezetére 6,3 milliárdot biztosítanak. Egy újabb évfolyam juthat majd hozzá ingyenesen a tankönyvekhez, ami további 1,25 milliárdot jelent - jelezte, hozzátéve: a tankönyvrendszer lassan a családtámogatás részévé válik.  A gyógypedagógusok, pedagógiai szakszolgálatok kapacitás növekedésére 3,8 milliárdos többletet tartalmaz a büdzsé. 
    Megjegyezte: kedden sem jelentek meg a kerekasztalnál azok, akik általában demonstrációkat szerveznek. Sajnálatát fejezte ki, hogy ők ezen a napon sem a párbeszédet választották. Hozzátette:az elmúlt napok eseményei alapján egyértelmű, hogy a tanárok többsége a tárgyalásokban hisz.