Emma napja van. | 2024.04.19

Elismeréseket osztottak ki a Vígszínház társulatának tagjai között

2016-06-10 13:14:48

 

Elismeréseket osztott ki Eszenyi Enikő igazgató a Vígszínház pénteki évadzáró társulati ülésén a Pesti Színházban - közölte a teátrum az MTI-vel.

 

    A közlemény szerint színház sikeréhez kreatív alkotómunkájukkal, kiemelkedő művészi teljesítménnyel hozzájáruló művészeket elismerő Vígszínház-díjat idén Bagó Gizella, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója, valamint Bodó Viktor, A revizor és a Koldusopera rendezője vehette át.
    Az Ajtay Andor-emlékdíjat a társulat titkos szavazatai alapján választott zsűri a Találkozásban és a Jó estét nyár, jó estét szerelemben nyújtott csodálatos alakításaiért Börcsök Enikőnek, valamint az Istenítéletben nyújtott népszerű alakításáért Stohl Andrásnak ítélte oda.
    Szatmári István, a Vígszínház egykori színészének emlékére felesége által alapított A kiscsillag is csillag-díjat Gados Béla kapta meg, míg a kuratórium döntése alapján Sztevanovity Dusán vehette át a Harsányi Zsolt-emlékdíjat. A Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, amelyet 1971 óta kétévente vehet át a teátrum egy-egy férfiszínésze, Stohl András kapta. A Roboz Imre Művészeti Emlékdíjat idén Kútvölgyi Erzsébet vihette haza.
    A társulati ülésen szó esett az évad legtöbbször színpadra lépő művészeiről is: idén Csapó Attila lett az első 196 előadással, Kútvölgyi Erzsébet 192 előadással pedig nem csak a Vígszínház, az ország legtöbbet játszó színművésznője is lett az elmúlt szezonban. A harmadik legtöbbet játszó színművész Fesztbaum Béla lett 190 előadással.
    Az eseményen köszöntötték a társulat hosszú ideje hűséges és a 2016-ban kerek születésnapjukat ünneplő tagokat is. Idén ötven éve, hogy Tahi Tóth László a Vígszínházba szerződött, Hegyi Barbara 20, Borbiczki Ferenc pedig 30 éve a teátrum társulatának tagja. Gyimesi Pálma 55 éve társulati tag, Szatmári Liza az 56. évadban csatlakozott a Vígszínházhoz, így 65 éve második otthona a Vígszínház - olvasható a közleményben.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó