Gedeon napja van. | 2024.03.28

Lázár: négy nagy egészségügyi centrumra van szükség Budapesten

2016-06-09 19:45:00

A kormány úgy döntött, hogy Budapesten négy nagy, kiemelt egészségügyi centrumra van szükség - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.

    A tárcavezető kiemelte: végső döntés született arról, hogy északon a Honvédkórházat kell megerősíteni, Dél-Pesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórház biztosít ellátást, Dél-Budán pedig új, 21. századi szuperkórházat építenek Kelenföld térségében. Észak-Budán egy következő fejlesztési periódusban új kórház létesülhet - tette hozzá.
    Lázár János közölte azt is, hogy a kormány a Kútvölgyi kórház fejlesztése mellett van, ahol sportellátási centrumot is létrehoz, a Szent János kórház pedig nem lesz szuperkórház.
    "Nem akarunk kórházakat bezárni"- jelentette ki kérdésre válaszolva. Mint mondta, a Péterfy Sándor utcai Kórház bezárásáról nem volt szó egy kormányülésen sem, a Szent János kórház épületállománya pedig hatalmas gazdasági kihívást jelent. Mivel azonban a közelben van a Kútvölgyi kórház, ahol nagy fejlesztések történtek, a betegek egy részét oda kell irányítani, míg az ellátás egy része a Szent János Kórházban marad. A betegek jobban járnak, hiszen egy régi, rossz állapotú kórház helyett egy felújított intézménybe mehetnek - vélekedett.
    Megjegyezte: a kormány jóváhagyta, hogy egyetemi mintára kancellárok kerülnek a kórházakba.
    A miniszter emlékeztetett: az Egészséges Magyarország program keretében az elmúlt években 500 milliárd forintot költöttel kórházak felújítására, minden vidéki kórházban voltak fejlesztések. Mivel az egészségügy legerősebb részét az orvosok és a szakdolgozók jelentik, megállapodtak a bérhelyzetük rendezéséről. Ez fontos lépés, hogy a magyar orvostársadalom megbecsültsége, anyagi elismertsége növekedjen - mutatott rá.
    Úgy vélte, a program legfontosabb üzenete az egészséges életmóddal függ össze, ezért szeptemberben olyan új népegészségügyi programot hirdetnek, amelynek minden magyar életére lesz hatása. A program keretében minden lakótelepen többfunkciós sportpályákat akarnak létrehozni a szabadidő értelmes eltöltésére - közölte.
    Lázár János arról is beszélt, hogy a magyar orvosi egyetemek világszínvonalúak, az alapképzés messze a nemzetközi átlag felett van. Ezen intézmények zászlóvivője a Semmelweis Egyetem, amelynek a kormány szövetséget kínál: minden feltételt kész biztosítani ahhoz, hogy az egyetem a világ legerősebb orvos képző intézményeihez tartozzon. Ehhez nagy ívű fejlesztési tervet kérnek az egyetemtől - mondta.
    Arra a kérdésre, hogy az újbudai szuperkórház hogy befolyásolja a kelenföldi közlekedési fejlesztéseket, azt felelte: erősíteni fogja a kettő egymást, mivel a metróátszállással is rendelkező közlekedési csomópontban egy új, körülbelül 800 ágyas intézmény jön létre parkolási kapacitással.
    A fővárosi pályaudvarokról szóló döntést firtató kérdésre elmondta, hogy az ügyet a főpolgármester jelenlétében kívánja tárgyalni a kormány, egyeztetések vannak arról, mikor tud részt venni az ülésen. Ez is azok között a kérdések között van, amelyeket a miniszterelnök szeretne rendezni a nyári hónapokban - fogalmazott.
    Közölte azt is, hogy a kormány pénteken lezárja a buszgyártási stratégia nyitott kérdéseit. Arra a felvetésre, hogy ezt mennyiben befolyásolja a budapesti beszerzés, azt felelte: nem bicsaklik meg, ha a főváros máshogy dönt, azonban hatással van rá.
    A miniszter a tájékoztatón bejelentette azt is, hogy az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójáról döntött a kormány, a célra 25 milliárd forint áll rendelkezésre, és a megújítás mellett egy 120 éves terv alapján új szárnyat is építenek az épülethez.
    Döntöttek arról is, hogy az Országos Széchényi Könyvtár főépülete marad a Budavári Palotában, egy új raktárbázisa pedig a városon kívül épül meg.
    A tárcavezető azt is elmondta, hogy amennyiben a Magyar Nemzeti Múzeumnak vannak fejlesztési elképzelései, akkor a kormány kész támogatni az intézmény terjeszkedését a Palotanegyedben üresen álló állami palotákban.