Auguszta napja van. | 2024.03.29

Válságban a katalán kormány - az elnök bizalmi szavazást kér szeptemberben a parlamenttől

2016-06-09 12:27:35

 

Bizalmi szavazást kér Carles Puigdemont katalán elnök a helyi parlamenttől szeptemberben, mert a törvényhozás nem fogadta el a kormányzat 2016-os költségvetési javaslatát, és a szerdai éjszakába nyúló szavazáson nemcsak az ellenzék voksolt ellene, hanem a szövetségesként számon tartott Népi Egység (CUP) nevű baloldali függetlenségi párt is.

 

    "A kormány elveszítette a szükséges többséget", hogy megvalósítsa terveit - értékelte a helyzetet Katalónia vezetője, aki szerint épp azok blokkolták a költségvetést, akiknek a kormány stabilitását kellene biztosítaniuk. Úgy látja, hogy a Népi Egység egyszerűen megváltoztatta azokat a feltételeket, amelyek a pártok által kötött együttműködési megállapodásban szerepelnek.
    Carles Puigdemont a Catalunya Radiónak adott csütörtöki interjúban azt mondta: nem vállalta volna az elnökséget, ha már az elején tudja, hogy "mutálódhat" az a megállapodás, amely a tisztség megszerzéséhez segítette.
    Az elnök nyilvánvalóvá tette azt is, hogy ha az őszi bizalmi szavazáson nem szerzi meg a többség támogatását, akkor Katalóniában ismét parlamenti választásokat kell tartani. (Hat éven belül ez lenne a negyedik szavazás a parlament összetételéről.)
    A költségvetési javaslat bukása lényegében a katalán kormány válságát is jelenti, hiszen a kormánypárt, a nacionalista Junts pel Sí (Együtt az igenért) nevű politikai formáció a Népi Egység támogatása nélkül kisebbségben van a katalán törvényhozásban. A két politikai erőt csupán az köti össze, hogy mindketten elszakítanák Katalóniát Spanyolországtól, önálló államot teremtve, egyéb elképzeléseik, például a gazdaságról vagy a társadalomról teljesen eltérőek. Ez a -kezdetektől meglévő - feszültség tetőzött most a költségvetési vitában.
    Carles Puigdemont hangsúlyozta: nem mond le arról az elkötelezettségéről, hogy Katalóniát elvigye a függetlenség kapujába.
    Egy újabb parlamenti választás mindazonáltal felülírhatná az ezzel kapcsolatos korábbi elképzeléseket.