Gedeon napja van. | 2024.03.28

A Kreml a választások küszöbén fellép az utcákon száguldozó aranyifjúság ellen

2016-06-08 18:46:14

 

A huliganizmus, vagyis garázdaság törvényi meghatározásának módosítását kezdeményezte az állami dumában szerdán Jurij Csajka orosz főügyész, miután a Kreml a parlamenti választások küszöbén a jelek szerint úgy döntött, hogy fellép elitcsaládok gyerekei ellen, akik korábban Moszkva utcáin büntetlenül száguldozhattak luxusautóikon.

 

    A közvéleményt különösen Ruszlan Samszuarovnak, a legnagyobb nem állami orosz olajtársaság, a Lukojl egyik alelnöke fiának esete háborította fel, aki társaival május 26-a éjjelén egy 170 ezer dolláros, rendszám nélküli Mercedes terepjárón próbálta meg lerázni az őket üldöző közlekedési rendőröket, miközben a hajszát élőben, nevetve és a hatóság embereit provokálva közvetítette a Periscope közösségi oldalon. Samszuarov, amikor látta, hogy a helyzetből nincs kiút, helyet cserélt egyik társával a volánnál.
    Az ügyben illetékes ügyészség három alkalommal is ejtette a rendőrség által Samszuarov és társai ellen huliganizmus címén indított eljárást. A hatóság azzal érvelt, hogy a vonatkozó törvénycikk a közrend durva, fegyverrel vagy pedig politikai, ideológiai, faji, nemzeti vagy vallási gyűlölet alapján történő megsértésére vonatkozik.
    Csajka szerdán a szövetségi parlament alsóházában megvédte beosztottjait, azt állítva, hogy azok a törvény betűje szerint jártak el, és javasolta az orosz büntető törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseinek módosítását. 
    Az orosz főügyész ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy munkatársai az ő személyes kezdeményezésére alaposan áttekintették az autós üldözésről készült felvételeket, és hivatalos személy elleni erőszak, valamint hivatalos személy megsértése miatt eljárást indítottak a fiatalok ellen. Ezen vádak alapján akár ötévi szabadságvesztésre ítélhetik őket.
    Az elitcsaládok sarjai a hasonló és a súlyosabb, akár áldozatokkal járó incidenseket rendszerint nekik könnyedén kifizethető pénzbírságokkal vagy felfüggesztett ítéletekkel meg szokták úszni, ügyeiket "elsimították". 
    "Vessünk örökre véget az aranyifjak felháborító viselkedésének, akik köpnek az emberekre. Az hiszik, hogy mindent és mindenkit meg tudnak vásárolni a pénzükkel, de tévednek" - jelentette ki a minap egy televíziós talk-showban Anatolij Jakunyin, Moszkva rendőrfőnöke.
    A médiában megszólaltatott megfigyelők szerint a hatóságok aktivizálódása részben annak is köszönhető, hogy a politika a választások közeledtével csillapítani igyekszik az olajár visszaesése okozta válság miatt amúgy is elégedetlen közhangulatot. A luxusterepjárós aranyifjak filmbe illő éjszakai kalandjai pedig különösen élesen világítanak rá a jövedelmek közötti és törvény előtti egyenlőtlenségekre. Samszuarov egyik útitársnője korábban olyan fotókat osztott meg az interneten, amelyeken szórakozásképpen 500 eurós bankókat éget el.
    Az elitsarjakkal szembeni fellépést egyébként a Kremlhez közeli média egybehangzóan támogatja.
    Közvetve ugyancsak kapcsolatban áll az üggyel - az elfogott aranyifjak egyebek között a járdán és a szembejövő forgalmi sávban robogva próbáltak meg elszakadni üldözőiktől -, hogy szerdán lépett hatályba az orosz közlekedési szabályoknak a veszélyes vezetést tiltó rendelkezése. Oroszországban évente mintegy 35 ezren halnak meg az utakon.