Emma napja van. | 2024.04.19

Az MNB 100 milliárd forinttal megemeli a növekedési hitelprogram keretösszegét

2016-06-07 12:47:24

 A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 milliárd forinttal megemeli a növekedési hitelprogram (nhp) harmadik, kivezető szakaszának keretösszegét - erről döntött a jegybank monetáris tanácsa kedden.

    Ezzel az első (forint) pillérben már 400 milliárd forintnyi hitelhez juthatnak év végéig a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaik megvalósításához, miközben a második (deviza) pillérben továbbra is elérhető a 300 milliárd forintos keretösszeg - közölte az MNB kedden az MTI-vel.
    A közleményben hozzátették: a Magyar Bankszövetség kérése, és a gazdasági növekedés segítése a hitelprogramnak a korábbiaknál óvatosabb kivezetését indokolja.
    A jegybank a keretemelést részben a bankszövetség közelmúltbeli kérésével indokolta, valamint azzal, hogy több bank is arról számolt be, hogy az első pillér keretösszegéből jelenleg rendelkezésére álló egyedi hitelkeretének teljes összegére elköteleződött már hitelszerződések megkötésére a kis- és középvállalkozásokkal.
    A bankok döntő többsége az MNB piaci hitelprogramja keretében az év első negyedévében megkötött kamatcsere-ügyletekkel azt is vállalta, hogy kkv-hitelezését összességében idén legalább 200 milliárd forinttal növeli, amelynek eredményeképp 5-10 százalékkal bővülhet idén a kkv-hitelállomány, ami a reálgazdaság megfelelő növekedéséhez szükséges. Mindezt a jegybank a rekordalacsony alapkamat fenntartása mellett a forintpillér keretösszegének megemelése révén megvalósuló óvatosabb ütemű kivezetéssel kívánja elősegíteni.
    Ezzel együtt az MNB továbbra is fontosnak tartja a piaci hitelezés helyreállását, amelyhez segítséget nyújt a piaci hitelprogram, valamint az nhp fokozatos kivezetése. A keretemeléssel kapcsolatos részletekről az MNB július elején tájékoztatja a hitelintézeteket.
    A jegybank felidézte, hogy 2016 elején a bankok piaci hitelezésre való átállását elősegítő növekedéstámogató program (ntp) részeként indította el az nhp harmadik, kivezető szakaszát, amelynek eredetileg 300-300 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett két pillérében 2016 végéig van lehetőség - kizárólag beruházásokat finanszírozó - hitelszerződések megkötésére. Az nhp első és második szakaszában 2015 végéig mintegy 31 000 vállalkozás jutott finanszírozáshoz közel 2126 milliárd forint összegben - olvasható a közleményben.