Auguszta napja van. | 2024.03.29

Egy év után találták meg egy nő gyilkosát Salgótarjánban

2016-06-07 06:28:33

 Megölte nőismerősét, a holttestet pedig kútba rejtette egy salgótarjáni férfi. A gyilkosságot egyévi nyomozással derítettek fel a rendőrök, a 63 éves férfit őrizetbe vették - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

    Dankóné Nagy Éva elmondta: a hozzátartozók 2015 májusában tettek bejelentést, miszerint az 55 éves nő ismeretlen helyre távozott, és azóta nem adott életjelet magáról.
    A salgótarjáni rendőrkapitányság körözési eljárást indított, de az eltűnés gyanús körülményei miatt az eljárást a főkapitányság bűnügyi igazgatósága vette át.
    A nyomozás során a rendőrök arra jutottak, hogy az eltűnt asszonyt egy 63 éves salgótarjáni férfi bántalmazta, majd megölte és a holttestét elrejtette.
    A szóvivő közölte: a bűnügyi szolgálat munkatársai hétfőn a gyanúsított családi házánál egy használaton kívüli, rejtett kútban, földdel betemetve megtalálták a holttestet.
    A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, emberölés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellene. Őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.