Auguszta napja van. | 2024.03.29

Az oroszok nagy része helyesli a Moszkva és Kijev közötti fogolycserét

2016-06-06 12:34:34

 

Helyesli Nagyija Szavcsenko ukrán katonanő kicserélését két Kijevben elítélt orosz katonára az oroszok a nagy része, legalábbis azok, akik hallottak róla - derült ki a független Levada Központ hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.

 

    A megkérdezettek 70 százaléka ismerte a Szavcsenko-ügyet, 20 százalékuk pedig nem hallott az Oroszországban két orosz újságíró kelet-ukrajnai halála miatt 22 évre ítélt helikopterpilótáról. Azok közül, akiknek tudomásuk volt az esetről, 43 százalék helyeselte az elnöki kegyelmet, amelyben részesült, valamint az elítéltek kicserélését.
    Egy korábbi, május 20. és 23. között elvégzett felmérés szerint a megkérdezettek 48 százaléka még úgy vélekedett, hogy Szavcsenkónak az egész rá kiszabott büntetést Oroszországban kellene letöltenie. Nem sokkal később, május 27. és 30. között (már a megkegyelmezés után) már csak 34 százalék vélekedett így. A fogolycsere pártolóinak aránya ugyanezen két közvélemény-kutatás szerint 38-ról 56 százalékra emelkedett.
    Vlagyimir Putyin orosz elnök május 25-én részesítette kegyelemben Szavcsenkót. Petro Porosenko ukrán elnök ugyanígy járt el két, Kijevben elítélt orosz katona, Jevgenyij Jerofejev és Alekszandr Alekszandrov esetében. Az ukrán elítéltet még aznap repülőgéppel Kijevbe, az oroszokat pedig Moszkvába szállították.
    Nagyija Szavcsenko helikopterpilóta 2014-ben - a kelet-ukrajnai harcok kirobbanásakor - szabadságra ment az ukrán légierőtől, és belépett a kelet-ukrajnai szakadárok ellen harcoló Ajdar önkéntes alakulatba. Oroszországban azzal vádolták meg, hogy bűnös a Luhanszk megyei tüzérségi támadásban megölt két orosz tévés, Igor Kornyeljuk és Anton Volosin halálában, mert az újságírók tartózkodási helyének koordinátáit megadva ő irányította rájuk a tüzet. Szavcsenko, aki tagadta ezt, 22 év börtönbüntetést kapott. 
    A két orosz önkéntest, akik az ukrán hatóságok szerint az orosz katonai hírszerzés (GRU) emberei, terrorizmus és támadó háborúban való részvétel miatt ítélték 14 évre és vagyonelkobzásra. 2015. május 16-án fogták el őket az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló Luhanszk térségében, ahol az önhatalmúlag kikiáltott Luhanszki Népköztársaság nemzetőrségénél szolgáltak. Jerofejev és Alekszandrov szintén tagadta bűnösségét, az orosz védelmi minisztérium pedig azt közölte, hogy a két férfi elfogása idején nem volt aktív katona. 
    A Kommerszant című orosz napilap beszámolója szerint Szavcsenko, aki a Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök vezette Batkivscsina párt parlamenti képviselője, hétfőn felkereste a kelet-ukrajnai hadműveleti területet, ahol volt bajtársaival és a szakadároktól visszafoglalt Szlavjanszk polgármesterével, Vagyim Ljahhal találkozott, de beült egy Mi-24-es helikopter kabinjába is. Olekszandr Zaharcsenko donyecki szakadár vezető a fogolycserét követően azzal fenyegetőzött, hogy Szavcsenkót "agyoncsapják", ha megint a front közelébe merészkedik. Később tréfának minősítette saját kijelentését.