Csongor napja van. | 2024.04.16

BÉT - Növekvő forgalomban kismértékben emelkedett a BUX a héten

2016-06-05 12:18:00

 Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX az előző hetihez képest 122,45 ponttal növekedett, és 27 134,17 ponton zárt pénteken.

    A részvénypiac forgalma 45,876 milliárd forintot ért el a múlt heti 39,569 milliárd forinttal szemben.
    A vezető részvények árfolyama csökkent a héten, a legnagyobb mértékben, 2,38 százalékkal a Richter árfolyama mérséklődött, és 5700 forinton zárt pénteken. A Magyar Telekom 1,31 százalékkal gyengül a héten, és 453 forinton fejezte be a kereskedést pénteken. A Mol 0,15 százalékkal csökkent egy hét alatt, és 16 305 forintot fizettek érte pénteken. Az OTP 0,1 százalékkal ért kevesebbet, mint egy héttel korábban, a banki papír 6883 forinton fejezte be a kereskedést a héten.
    A hét első kereskedési napja eseménytelenül telt, de zárásra a BUX és a nyugat-európai tőzsdék is kisebb pluszokat szedtek össze. Mivel hétfőn az amerikai tőzsdék és a londoni börze is zárva tartott, az átlagosnál lényegesen alacsonyabb volt a forgalom nemcsak a magyar piacon, hanem a főbb nyugat-európai parketteken is.
    Kedden a vezető részvények közül a Richternél, a Molnál és az OTP-nél jelentős portfólió mozgások voltak, ugyanis a keddi kereskedés záró szakaszában volt megfigyelhető, hogy az intézményi befektetők felkészültek a negyedéves MSCI-index átsúlyozásokra. Ennek volt köszönhető a nagy forgalom növekedés, valamint az is, hogy  valamennyi vezető részvény jelentősen veszített értékéből.
    Szerdán a nemzetközi hangulattal ellentétesen mozgott a BUX-index, az összes vezető részvény kiegyensúlyozott emelkedés mellett, pozitívan zárta a napot. Azért tudott a BUX 1,77 százalékot emelkedni, mert az előző napi kereskedés záró szakaszában tapasztalt eladói nyomás után szerdán a piac visszakorrigált.
    Csütörtökön nem volt váratlan esemény, meglepetés a magyar tőzsdén, csendes kereskedés után kisebb emelkedéssel zárt a BUX. A nap nyertese a Mol volt, de a többi vezető papír is erősödéssel fejezte be a csütörtöki napot.
    Pénteken a befektetői hangulatot a délutáni amerikai foglalkoztatási adat rontotta le, a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 160 ezres bővülés helyett mindössze 38 ezerrel nőtt májusban. A magyar piac kismértékben csökkent, a forgalom viszonylag alacsony volt.
    A Mol árfolyama 25 forinttal, 0,15 százalékkal csökkent, és 16 305 forinton zárt pénteken 16,177 milliárd forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények 7 forinttal, 0,1 százalákkal mérséklődtek, a hét utolsó kereskedési napján 6883 forinton fejezte be a kereskedést, a heti forgalma meghaladta a 13,664 milliárd forintot.
    A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal 1,31 százalékkal 453 forintra csökkent a héten 1,252 milliárd forintos forgalomban.
    A Richter-papírok árfolyama 139 forinttal, 2,38 százalékkal csökkent a héten és 5700 forinton zárt 12,947 milliárd forintot meghaladó forgalom mellett.
    A kis- és közepes részvényes indexe, a BUMIX pénteken 1765,26 ponton zárt, ez 6,57 pontos, 0,37 százalékos csökkenés az előző heti értékhez képest.