Gedeon napja van. | 2024.03.28

Növekvő számú lakáspiaci tranzakcióra számít idén az Otthon Centrum

2016-05-30 17:58:00

 

A tavalyi 130-135 ezer adásvétel után idén mintegy 155 ezer lakáspiaci tranzakcióra számít az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat, elsősorban a fővárosban és a fővárosi agglomerációban, Nyugat-Magyarországon, a Balaton menti településeken és a nagyobb vidéki városi körzetekben.

 

    A kormányzati intézkedések hatására az új építésű lakások adásvételének aránya egyes területeken elérheti az ingatlanforgalom 3-4 százalékát is - közölte legújabb Lakáspiaci Monitor elemzése alapján az OC hétfőn.
    Tavaly 7612 lakás épült, idén ennél jóval több átadásra számít az OC. Az építési engedélyek száma, valamint az engedélyezési eljárás könnyítése miatt országos szinten akár 10-12 ezer lakás is épülhet.
    Az előzetes adatok alapján tavaly a használt lakások fajlagos átlagára 11,6, az új építésűeké 6,7 százalékkal nőtt 2014-hez képest.
    A fővárosban kerülettől függően a használt társasházi lakások fajlagos átlagárai 1-20 százalék között emelkedtek az egy évvel korábbi adatokhoz képest, az új építésű társasházi lakások esetében 20 százaléknál nagyobb árnövekedést is tapasztaltak néhány kerületben. A használt családi házak, valamint panellakások ára mérsékeltebben, 5-15 százalékkal nőtt. 
    A vidéki városokban ennél mérsékeltebben, 2015-ben 1-12 százalék között emelkedtek a használt társasházi lakások fajlagos átlagárai. Az új építésű társasházi lakásoknál ezt meghaladó mértékű áremelkedés is volt a kedvező fekvésű nagyobb városokban, például Győrben, Szegeden, Székesfehérváron, Sopronban. Voltak ugyanakkor városok, például Zalaegerszeg vagy Eger, ahol 10-20 százalékkal is csökkent az új társasházi lakások átlagos négyzetméterára. Vidéken a családi házak és panellakások esetében mérsékelt, 5 százalékos árnövekedés volt jellemző tavaly.
    Az OC értékesítési tapasztalatai szerint az idei első negyedévben a fővárosban a használt társasházi lakásoknál az áremelkedés mértéke megközelítette a 30 százalékot, egyes belvárosi kerületekben meg is haladta az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Az új társasházi, valamint panellakásoknál 25 százalékos növekedést tapasztaltak, míg a családi házaknál 15 százalék alatt maradt a fajlagos árak átlagos emelkedése.
    A vidéki városokban a használt családi házak, társasházi lakások és panellakások esetében egyaránt 5-15 százalékkal nőttek az árak az első negyedévben, de helyenként, például Debrecenben 20 százalékot meghaladó mértékű volt az átlagos négyzetméterár növekedés. Az új társasházi lakásoknál néhány városban, például Szegeden vagy Sopronban az árnövekedés mértéke meghaladta a 15 százalékot, azonban a legtöbb városban 5 százalék alatt maradt.
    Január-áprilisban az adásvételek csaknem fele a fővárosban történt, átlagosan 10-25 millió forint közötti értéksávban cseréltek tulajdonost a lakóingatlanok, a lakások döntően 30-70 négyzetméter alapterületűek voltak.
    Pest megyében történt az adásvételek csaknem 20 százaléka az év első négy hónapjában, az eladások jelentős része 10 és 20 millió forint között alakult.
    A fővároson és Pest megyén kívüli területeken kötötték az adásvételek mintegy harmadát, az ingatlanok értéke meghatározó számban a 4-20 millió forint értékhatár közé esett - közölte az OC.