Tivadar napja van. | 2024.04.20

Részben visszavonta kegyelmi rendeletét a macedón államfő

2016-05-27 18:05:20

 

A hetek óta tartó tiltakozások, valamint bel- és külföldi nyomásra visszavonta pénteken kegyelmi rendeletét huszonkét személy esetében Gjorge Ivanov macedón államfő - számolt be róla a vesti.mk macedón hírportál.

    A macedón köztársasági elnök - a majdnem két éve tartó belpolitikai válságot kezelendő -  április közepén 56 személyt részesített kegyelemben, a válságot okozó lehallgatási botrány gyanúsítottjait és érintettjeit. Habár a megkegyelmezettek között ellenzéki és kormánypárti kapcsolódású személyek is voltak, egyik oldal sem volt elégedett a döntéssel, és az Európai Unió, valamint az Egyesült Államok is a döntés visszavonására kérte Ivanovot.
    "Úgy döntöttem, hogy visszavonom a politikusokra vonatkozó kegyelmi döntést, a többiek pedig személyesen kérvényezhetik a döntés megsemmisítését" - jelentette be Gjorge Ivanov. Ez azt jelenti, hogy a lehallgatási botrány 34, nem politikával foglalkozó érintettjének külön kérelmet kell benyújtania, ha nem kíván élni a kegyelemmel.
    Az elnök bírálói szerint azonban most sem született jó döntés, ugyanis - szerintük - ahogy a kegyelemnek, úgy visszavonásának is minden érintettre vonatkoznia kellene.
    A macedón belpolitikai válság a 2014-es választások után kezdődött, amikor az ellenzék választási csalással vádolta meg Nikola Gruevszkit és a mögötte álló jobboldali koalíciót. Ez éleződött tovább tavaly év elején, miután a miniszterelnök államcsínnyel vádolta meg a legnagyobb ellenzéki párt, a Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) elnökét, Zoran Zaevet. Ezt követően Zoran Zaev közzétette Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit, amelyek a szociáldemokraták szerint azt bizonyítják, hogy a kormányzó jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) az elmúlt években több választáson is csalt, és törvényellenesen hallgatta le több mint 20 ezer ember telefonját.
    A válságot uniós közvetítéssel, nemzetközi nyomásra lehetett kezelni. A négy legnagyobb párt megállapodott abban, hogy április 24-én előre hozott választást tartanak - ezt halasztották később június 5-re, majd bizonytalan időre elhalasztották -, valamint a tíz éve hatalmon lévő Gruevszkinek is le kellett mondania.
    A macedón ellenzék a közelmúltban bizalmatlansági indítványt nyújtott be az államfő ellen, azt azonban csak 50 parlamenti képviselő írta alá, ez pedig nem elegendő ahhoz, hogy napirendre kerüljön az államfőről szóló indítvány.