Gedeon napja van. | 2024.03.28

A közép-magyarországi régióban is elindult az ifjúsági garancia program 

2016-05-26 16:55:00

Az ifjúsági garancia program már elérhető a közép-magyarországi régióban is, a projekt a 25 év alatti fiatalok nyári elhelyezkedését támogatja, de a munkáltatóknak is segítséget nyújt, hiszen a program keretében bérköltség támogatás is igényelhető többféle konstrukcióban - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtökön az MTI-vel. 

    A 90 napos támogatás elsősorban az iskolából kikerülő fiataloknak kedvez, hiszen végzettségük megszerzése után könnyen és gyorsan léphetnek be a munka világába, tapasztalatot szerezhetnek, valamint későbbi előrelépésüket is megalapozhatják - tették hozzá.
    A programba olyan 15 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik nem dolgoznak, nappali tagozaton nem tanulnak, és életvitelszerűen Budapesten tartózkodnak.
    Kiemelték: a munkáltatók közel 400 álláshelyre várják a jelentkezőket, akár 200-250 ezer forint bruttó fizetést is kaphatnak a fiatal álláskeresők.
    A tapasztalatszerzés mellett az ifjúsági garancia program a hosszabb ideig tartó foglalkoztatást is igyekszik ösztönözni. Több száz álláshely közül választhatnak azok, akik szeretnének egy biztos, kiszámítható, stabilan jövedelmező munkahelyet.
    A meghirdetett lehetőségek között található hostess, repülőtéri poggyászrakodó, takarító, karbantartó, rakodómunkás, áru összekészítő állás, valamint pénzügyhöz, adminisztrációhoz, informatikához, kreatív iparághoz kapcsolódó munkakör.
     A részvételi lehetőségekről, az állásajánlatokról és a támogatásokról bővebb információ elérhető a http://fovaros.munka.hu és ahttp://www.kormanyhivatal.hu/hu/budapest honlapokon.