Emma napja van. | 2024.04.19

Tízből hét kkv még sosem versenyeztette az energiakereskedőket egy felmérés szerint

2016-05-24 05:41:14

 

A kis- és középvállalatok (kkv) 72 százaléka még sosem kért árajánlatot energiakereskedőtől annak érdekében, hogy csökkentse közüzemi számláit - derül ki a Tarifa24 online energiabróker felméréséből.

    A csaknem 1300 kkv bevonásával készült felmérés szerint a cégek kétharmada tisztában van vele, hogy az energiakereskedők versenyeztetésével csökkentheti közműszámlái, és ugyanilyen mértékben tudják azt is, hogy a kereskedőváltás nem jár anyagi kiadással.
    A cégek eddigi passzivitására Tóth Zoltán, a Tarifa24 portált üzemeltető Energymarket24 Kft. ügyvezető igazgatója szerint az a magyarázat, hogy az energiakereskedők ajánlatait összegyűjtő brókercégek eddig főként a nagyobb vállalatokat célozták szolgáltatásaikkal, a kisebb cégeket kevésbé érték el.
    A Tarifa24 adatai szerint a megkérdezetteknek csak 12 százaléka számít a következő egy év során 5 százaléknál nagyobb mértékű díjcsökkenésre, 44 százalék nem számít érdemi díjváltozásra, míg 25 százalék díjemelkedéssel kalkulál.
    Eközben a tavalyi olajár-zuhanást követve a szabadpiacon szerződő cégek a következő éves időszakra a földgáz esetében 33, míg a villamosenergia-számlájukon 19 százalékos átlagos megtakarítást tudtak elérni - közölte online energiabróker.
    A Tarifa24 várakozása szerint a kereskedők által kínált jelentős tarifacsökkenés a következő egy évben aktivizálja majd a versenypiaci beszerzésre jogosult vállalatokat, a földgázpiacon az érintettek negyede, míg a villamosenergia-piacon mintegy 40 százaléknyian is új szerződést köthetnek.
    A megkérdezettek 46 százaléka ugyanakkor csak abban az esetben kötne szolgáltatói szerződést a legkedvezőbb árat kínáló szereplővel, ha ismeri a nevét.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó