Gedeon napja van. | 2024.03.28

Négynapos ülés lesz a parlamentben

2016-05-23 06:03:17

 

Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők ma két órában interpellálhatják a kormányt, majd a keddi szavazásokat készíthetik elő.

 

    A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk és azonnali kérdések követnek. A képviselők ezután kedden elfogadni tervezett javaslatok bizottsági módosító javaslatait tárgyalják.     A parlament kedden reggel új törvényt hozhat az állami tisztviselőkről. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János javaslatában a hatályos köztisztviselői törvénytől eltérő jogállást és az előmenetelhez kapcsolódó, sávosan emelkedő illetményrendszert javasol az állami tisztviselőknek. A tárcavezető szerint ezzel július 1-jétől 20 ezer járási hivatalban dolgozó feladata, felelőssége változik, miközben a fizetések 30-50 százalékkal emelkednek, elsősorban azoknál, akik közvetlen kapcsolatban állnak az ügyfelekkel.     Szavazás várható még a tavaly év végi párizsi klímacsúcson született megállapodás kihirdetéséről, továbbá önkormányzati és pénzügyi törvénymódosításokat is elfogadhatnak.