Rudolf napja van. | 2024.04.17

NIF: 2018 tavaszára befejeződik a Csornát elkerülő út építése

2016-05-19 18:10:00

 

Letették a Győr-Moson-Sopron megyei Csornát elkerülő út második ütemének alapkövét csütörtökön, a beruházás 2018 tavaszára befejeződik - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

 

    A tájékoztatás szerint a város elkerülő útja két ütemben épül meg. A 12,5 kilométer hosszú, kétszer két sávos első ütem 2015 szeptemberében nyílt meg a közlekedők előtt, a szakasz megépítésével lehetővé vált a város észak-déli irányú elkerülése. Csorna központjában korábban naponta több mint 19 ezer jármű haladt át, a forgalom negyedét a tehergépkocsik tették ki.
    A 4,45 kilométeres, kétszer két sávos második ütem megépítése Csorna kelet-nyugati irányú elkerülését fogja biztosítani, így a város teljes mértékben mentesül az átmenő forgalom alól. A beruházás során 1,2 kilométer kerékpárút is épül Farád és Jobaháza között.
    A kivitelező megkezdte az előkészületeket. A megelőző feltárásokat a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum munkatársai végzik. A régészek Farád határában egy csaknem 3000 éves temető maradványaira bukkantak, ahonnan eddig 140 urnát emeltek ki, korabeli ékszereket, kerámia edényeket és fegyvereket is találtak.
    A közlemény idézi Tasó Lászlót, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki hangsúlyozta, folynak a fejlesztések a térségben. Az M86-os Hegyfalu-Csorna szakasza 2016 őszére megépül, a beruházással a kormányzat stratégiai céljainak megfelelően Szombathely is bekapcsolódik a gyorsforgalmi hálózatba.
    A 69 milliárd forintos keretösszegből megvalósuló komplex útfelújítási programban a 85-ös főút négy, leromlott műszaki állapotú szakaszának helyreállítása is megtörténik idén - közölte.
    Nagy Róbert, a NIF Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, a Csornát elkerülő út kivitelezése központi költségvetési forrásból, nettó 13,8 milliárd forint értékben valósul meg. Hozzátette, áprilisban megkezdték a Győr keleti elkerülő út második ütemének építését, a 3,8 kilométer hosszú szakasz kivitelezése 2016 végére befejeződik. A befejező harmadik ütem előkészítése folyamatban van, a beruházás idén várhatóan elindulhat.
    A Csorna elkerülő út második ütemének kivitelezése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában valósul meg. A fejlesztést az ST-M85-II Konzorcium (STR Építő Kft., TRSZ Kft.) végzi.