Gedeon napja van. | 2024.03.28

Május végén rendezik meg a Magyar Bormustrát

2016-05-18 09:38:26

 A szakmának és a fogyasztóknak is visszajelzést szeretne adni a Magyar Bormustra - 37. Országos Borverseny, melyet idén nemzetközi szakértők - mások mellett James Davis Master of Wine - bevonásával rendeznek meg május 24-én és 25-én.

    Fontos a fogyasztónak kapaszkodót adni, de remélhetőleg a termelők széles köre is kíváncsi lesz eredményre - mondta el a mustra szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Légli Ottó, a versenyt rendező Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.
    Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a magyar szőlő- és borágazat csak akkor bővülhet, ha a minőség irányába fordul, ezért fontos az értékeket feltárni, többek között a Magyar Bormustra segítségével.
    Magyarország változatos termőhelyekkel rendelkezik, mindegyik borvidékünk tud olyan borstílust, amely a nemzetközi piacon is megállja a helyét - mutatott rá Gál Péter. Mint hozzátette: ahhoz azonban, hogy ez az adottság nagyobb bevételt jelentsen a termelőknek, növelni kell a magyar borok presztízsét, hiszen azoknak nem a legolcsóbb kategóriában kell versenyképesek lenniük.
    Koch Csaba, a verseny szervezőbizottságának elnöke közölte: a nevezés még nem zárult le; eddig 19 borvidékről csaknem 500 tétel érkezett. A mintákat hét, egyenként hétfős bizottság bírálja el, soraiban külföldi borászokkal, sommelier-kkel, szakújságírókkal; egy csúcszsűri pedig a különdíjakról dönt majd.
    A nevezett tételek 30 százaléka kaphat arany- vagy ezüstérmet, ezek közül 70 bort csúcsbort választanak ki. A kategóriagyőztes minták mellett különdíjjal jutalmazzák a legjobb furmintot, olaszrizlinget illatos magyar fehér fajtát és kékfrankost, valamint kilenc "Tesco best buy bort" is választanak.
    Pirint János, a Tesco Global Zrt. magyarországi beszerzési igazgatója arról számolt be, hogy a mustrához stratégiai partnerként társult áruházlánc tavaly 22,5 millió palack bort értékesített Magyarországon, ennek több mint 90 százaléka volt hazai bor.
    A Tesco magyar, lengyel, cseh és szlovák leányvállalatait 2015 óta közös menedzsment vezeti, ami a V4-es közös piacot is megnyitja a magyar borok előtt - emlékeztetett Pirint János, hozzáfűzve: a három társország piacaira 800 ezer palack magyar bort szállítottak 2015 novembere óta.