Emma napja van. | 2024.04.19

Indulnak a Tanyafejlesztési Program idei pályázatai

2016-05-17 18:24:09

 

A napokban jelennek meg a Nemzeti Tanyafejlesztési Programban meghirdetett pályázati felhívások, amelyek a tanyák megóvását, az ott élők életszínvonalának javítását és a tanyasi életforma újraélesztését szolgálják - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a programot bemutató keddi konferencián, amelyről közleményben tájékoztatta az FM az MTI-t.

 

    A pályázati felhívások a kormany.hu, valamint a Herman Ottó Intézet honlapján (www.hoi.hu) jelennek majd meg. A pályázati internetes felület a felhívások megjelenését követő 30. napon nyílik meg a Herman Ottó Intézet honapján, és forráskimerülésig, illetve legfeljebb 30 napig lesz lehetőség a pályázat benyújtására - ismertették. 
    V. Németh Zsolt a közlemény szerint emlékeztetett arra, hogy  a magyar állam által finanszírozott programra 2011 és 2015 között 7,36 milliárd forint forrás jutott. Az idén pedig számos új pályázati célt támogat a földművelésügyi tárca, így lehetőség nyílik a tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre is pályázatot benyújtani. 
    A Nemzeti Tanyafejlesztési Programban az idén 3 célterületre lehet pályázatot benyújtani. Az első, amelyben 200 millió forint áll rendelkezése, a települési és térségi fejlesztések támogatására fókuszál, egyebek között a tanyasi termékek védjegy- és minőségrendszerének bevezetésére, fejlesztésére, valamint a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére.
    A második célterület keretében, amelynek 400 millió forint a keretösszege, a tanyagazdaságok indításának és fejlesztésének mezőgazdasági csekély összegű támogatására lehet pályázni.
    A harmadik célterület pedig a tanyák lakóépületének felújítása, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre irányul, amelyre 120 millió forintot szán a tárca.
    A közlemény kitér arra, hogy az előző évekhez képest további változás, hogy villany-, víz- és szennyvízberuházásra az idén nem a Nemzeti Tanyafejlesztési Programon, hanem a Vidékfejlesztési Program belül lehet majd pályázni. 
    V. Németh Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábbi években meghatározott 25, illetve 50 százalékos előleg helyett az idén 75 százalékos előleg igénylésére van lehetőség.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó