Emma napja van. | 2024.04.19

Háromszázadik alkalommal játsszák a Parasztoperát

2016-05-12 20:23:00

 

Háromszázadik alkalommal játssza Pintér Béla és Társulata a Parasztopera című előadást pénteken.

 

    Darvas Benedek és Pintér Béla operáját 2002. október 19-én mutatták be a Szkéné Színházban, és a 2013/2014-es évadtól az Átrium Film-Színházban játsszák - olvasható a társulat honlapján.
    Mint írják, hivatalosan a 87. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg az előadás hanganyagából készült Parasztopera CD, amely a könyvhét előtt egyetlen alkalommal, az Átrium Film-Színházban a 300. Parasztopera-előadás után dedikálással egybekötve kapható.
    A Parasztopera Pintér Béla szerzői és Darvas Benedek zeneszerzői munkájának, illetve a társulat életének egyik legnagyobb sikere. A 2002-es bemutatót követően a színikritikusoktól elnyerte Az évad legjobb zenés előadásának járó díjat, 2003-ban a VIDOR Fesztiválon Pulcinella-díjat kapott a kivételes összhangzatért, a 2005-ös toruni Kontakt Nemzetközi Fesztiválon a színházi nyelv megújításáért és a legjobb zenéért járó díjjal ismerték el az előadást.
    Az Átrium Film-Színház 2015 tavaszán Parasztopera Fesztivált rendezett az épp műsoron levő Parasztopera-feldolgozásokból. A darabot az elmúlt évtizedben hét alkalommal adták elő különböző társulatok, ebből három rendezést Mohácsi János tudhat magáénak, aki 2009-ben a Kaposvári Egyetemen, 2010-ben Pécsett, majd 2013-ban Szombathelyen rendezte meg a darabot. A további feldolgozások között van Porogi Dorka 2012-es rendezése a Marosvásárhelyi Egyetemen, Rusznyák Gábor 2014-es miskolci rendezése, emellett Szikszai Rémusz Temesváron, Földes Tamás pedig a Budapesti Operettszínház Stúdiójában állította színpadra a művet.
    A Parasztoperában egy balladisztikus történetet dolgoztak fel opera formában. Zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye. Mint Pintér Béla fogalmaz, egy talán sokak számára ismerős történetről van szó, amelyet a nagymamája úgy mesélt, hogy Szabadszállás környéki emberekkel történt meg nagyon régen. Van benne "néhány boldogtalan sorsú ember, szenvedély, humor, vérfertőzés és gyilkosság".
    Az előadásban Pintér Béla mellett Baranyi Szilvia, Tóth József, Enyedi Éva, Nagy-Abonyi Sarolta, Szalontay Tünde, Bencze Sándor, Thuróczy Szabolcs és Deák Tamás/ Friedenthal Zoltán szerepel. A zenészek között van Darvas Benedek (csembaló, kontra), Nyíri László (hegedű), Pelva Gábor (hegedű), Veér Bertalan (hegedű) és Póta György (bőgő).
    A produkció díszlete Horgas Péter és Tamás Gábor munkája, a jelmezt Benedek Mari tervezte. Az előadást az író, Pintér Béla rendezte.