Gedeon napja van. | 2024.03.28

Meglátogatta a magyar kontingenst a honvédelmi miniszter

2016-05-12 19:46:00

 

Irak kurdisztáni régiójában szolgálatot teljesítő magyar csapatoknál tett látogatást Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérkari főnök.

 

    A miniszter a sajtónak nyilatkozva kiemelte, az itt szolgáló katonák, fontos feladatot látnak el: a helyi pesmerga erők kiképzésében, felkészítésében vesznek részt, de őrzés-védelmi feladatokat is ellátnak. Simicskó István és az őt kísérő magyar delegáció többnapos útja során körbejárta azokat a bázisokat, ahol a magyar katonák szolgálnak, beszélt parancsnokaikkal és a helyi katonai vezetőkkel is. Mindezek alapján a miniszter azt hangsúlyozta: mindenhol, mindenki pozitívan és elismerően nyilatkozott a magyar katonák iraki szolgálatáról.
    Az egyes bázisokon a miniszter és a magyar delegáció tájékoztatást kapott a térség biztonsági helyzetéről, az ahhoz kapcsolódó katonai feladatokról, a misszió eddigi tevékenységéről. Ennek során kiderült, hogy a több nemzetből álló koalícióban a magyar katonák kiemelkedő eredményeket értek el peshmergák (iraki kurd harcosok) kiképzésében, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni harcra való felkészítésében - emelte ki a miniszter, felidézve: az elmúlt időszakban a helyi fegyveres erők jelentős sikereket értek el, nagy területeket sikerült visszaszerezniük a terrorszervezettől.
    A magyar csapatoknál tartott állománygyűléseken a magyar politikai és a katonai vezetők köszönetet mondtak a katonák missziós munkájáért. Benkő Tibor vezérkari főnök kérdése nyomán kiderült: missziójuk megkezdése előtt szinte az összes Irakban szolgáló katona részt vett a déli határ menti szakasznál a védekezésben. Emellett a vezérezredes valamennyi helyen megkérte a katonákat: jelezzék, hogy a kinti, illetve az otthoni munkájukkal, életükkel kapcsolatban milyen kérdéseik, gondjaik vannak.
    Simicskó István elmondta, a jelzett problémákkal kapcsolatban már honvédelmi és politikai egyeztetések is kezdődtek, és igyekeznek minél hamarabb rendezni az ügyeket. Emellett a magyar delegáció a honvédelmet érintő további aktuális kérdésekről is tájékoztatta a katonákat. Az iraki misszióban szolgálatot teljesítő magyarok ajándékot - kolbászt, szalámit, valamint korábbi kérésük nyomán több száz kilónyi súlyzókészletet és más edzőeszközöket - is kaptak otthonról.
    A honvédelmi miniszter - akit útjára mások mellett Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke és a testület szocialista alelnöke, Harangozó Tamás is elkísérte - a sajtónak nyilatkozva elmondta: azért is látogattak a kurdisztáni régióba, hogy személyes tapasztalatokat szerezzenek a térség problémáiról, a biztonsági helyzetről. Mindezek alapján Simicskó István azt mondta, hogy a jelentős történelmi múltú térségben nagyon bonyolult a helyzet, az egyéb problémák mellett komoly veszélyt jelent az Iszlám Állam tevékenysége.
    A magyar politikai és katonai vezetők tárgyalást folytattak mások mellett a pesmergák vezetőjével és a kurdisztáni regionális kormányzat miniszterelnökével, a helyi belügyminiszterrel, aki jelenleg megbízott védelmi miniszter is egyben, a külügyminiszterrel, valamint Magyarország iraki nagykövetével és az erbili főkonzullal is. Simicskó István tapasztalatai alapján azt mondta: a kinti állomány az iraki kurd lakossággal jó kapcsolatot ápol, a helyi fegyveres erőkkel pedig kiváló együttműködésben dolgozik.
    Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának fideszes elnöke a sajtónak nyilatkozva felidézte: annak idején a parlament kétharmados többséggel szavazta meg az iraki misszióban való részvételt. Most azért is látogattak a térségbe, mert a missziós szerepvállalásnál "alapelv" volt, hogy csak olyan országba küldenek magyar katonákat, ahová ők mint politikusok is elmennek - mondta Kósa Lajos, hozzátéve: tájékozódni akartak a helyi körülményekről, az Iszlám Állam elleni harc lehetőségeiről is.
    Kósa Lajos magyar katonákhoz szólva azt hangsúlyozta: fontos szolgálatot teljesítenek Irakban, ami nemzetközi szinten, a NATO-ban is erősíti Magyarország elismerését. Egyúttal kiemelte, hogy a magyar gazdaság erősödésének köszönhetően a védelmi költségvetést is folyamatosan növelni fogja a kormány. Mindennek köszönhetően néhány éven belül nemcsak megbecsült, hanem erős tagjai lehetünk a NATO-nak - hangsúlyozta.
    Harangozó Tamás, a testület szocialista alelnöke valamennyi állománygyűlésen beszélt arról, hogy pártja annak idején miért nem szavazta meg az iraki szerepvállalást. Ennek egyik indoka az volt, hogy nem kaptak elegendő információt a missziós feladatokról, továbbá úgy vélték, hogy az iraki misszió növelheti Magyarország terrorfenyegetettségét, amire a magyar titkosszolgálati, belügyi szervek nem voltak rá felkészülve - mondta.
    Harangozó Tamás egyúttal kiemelte: azért is látogatott most Irak kurdisztáni régiójába, hogy személyes tapasztalatot szerezzen a térségről, tájékozódjon a biztonsági helyzetről és a magyar katonák missziós munkájáról. Az MSZP-s képviselő a sajtónak nyilatkozva azt mondta: a magyar katonák megfelelő körülmények között látják el feladataikat Irakban. Megjegyezte: a korábbi tájékoztatásokhoz képest valóban szerteágazóbb a magyar katonai szerepvállalás. Ezzel együtt a helyszíni tájékozódás után úgy gondolja, hogy a magyar katonák eredményesen, sikeresen teljesítik feladataikat az iraki misszióban - emelte ki. "A magyar polgárok büszkék lehetnek a katonáinkra" - fogalmazott a szocialista politikus.
    Az Iszlám Állam elleni harcban az iraki kormány 2014 júniusában az ENSZ tagállamaihoz fordult segítségért. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére - az Országgyűlés döntése nyomán - tavaly csatlakozott a többnemzeti misszióhoz.