Tivadar napja van. | 2024.04.20

Bemutatták a magyar lézerközpontot olasz és szlovén vállalkozóknak

2016-05-12 17:41:00

 

A Szegeden épülő ELI-ALPS európai lézer-kutatóintézettel és a helyi tudományos parkkal való együttműködési lehetőségekről tartottak információs napot olaszországi és szlovén cégek képviselőinek csütörtökön Triesztben.

 

    Hagymási Tünde, az olaszországi magyar nagykövetség külgazdasági szakdiplomatája az MTI-nek arról számolt be, hogy nagy érdeklődés kísérte az északkelet-olaszországi város tudományos-technológiai parkjában (Area Science Park) bemutatott projektet. Az eseményt a helyszínen résztvevők mellett sokan online is figyelemmel kísérték - mondta.
    A római magyar nagykövetség, a trieszti Elettra Sincrotrone és a köré épült Area Science Park, valamint az ELI-ALPS által szervezett eseményen a Magyarországon épülő európai kutatóintézetet mutatták be. Az ELI-ALPS (Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Purse Source) projekt célja a lézerimpulzusok és a segítségükkel előállított további fényforrások elérhetővé tétele a nemzetközi kutatóközönség számára.
    A trieszti találkozón szó volt a magyar kutatóközpont körül hetvenöt hektáron elterülő Science-parkról is, ahol elsőként egy inkubátorház segíti majd az együttműködésben az idetelepülő cégeket.
    Az ELI-ALPS tavaly kötött megállapodást a trieszti Sincrotrone kutatócsoporttal, amely Dél-Európa vezető kutatási központja.
    A szegedi kutatóközpont kialakításának első fázisa 36,998 milliárd forintos, második fázisa 40,052 milliárd forintos támogatásból valósul meg, a pénz nyolcvanöt százalékát az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja.