Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kósa: blöffölnek a szocialisták a népszavazási kezdeményezések ügyében

2016-05-09 13:39:51

 

Politikai blöffnek tartja Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, hogy a szocialisták több mint százezer összegyűjtött aláírásra hivatkozva azt kérik, hogy az általuk támogatott kérdésekről a kvótareferendummal egy napon legyen népszavazás.

 

    A politikus hétfői budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a szocialisták javaslata "a törvények abszolút nem értését mutatja, sőt az MSZP elnök-frakcióvezetője nyílt és tudatos törvénysértésre szólította fel a parlamentet".
    A Fidesz frakcióvezetője teljes képtelenségnek nevezte, hogy a népszavazásokat egyszerre írják ki, ezt ugyanis a törvényi határidők nem teszik lehetővé.
    "Az egész ügy kizárólag arról szól, hogy a szocialisták kétségbeesetten próbálják összekeverni a különböző népszavazási kérdéseket, mert szemmel láthatólag nekik nagyon kellemetlen az az álláspont, amelyet képviselnek (...), nevezetesen, hogy kifejezetten bevándorláspártiak" - mondta Kósa Lajos.
    Az MSZP az állami földek eladásának tilalmával és az állami cégvezetők bérplafonjával kapcsolatos népszavazásokhoz gyűjt aláírásokat.
    Kósa Lajos arról is beszélt, hogy a parlament hétfőn a házszabálytól eltérve úgy döntött, még ezen az ülésén - várhatóan kedden - határoz a kényszerbetelepítési kvótáról szóló, a kormány által kezdeményezett népszavazás elrendeléséről. Megjegyezte, hogy a "bevándorláspárti, migránspárti" balliberális oldal elutasította a kezdeményezést.
    A frakcióvezető szerint a referendum tétje az, hogy az Európai Unió kényszerítheti-e a magyarokra arra, hogy olyan tömegekkel kelljen együtt élniük, akiket nem ismernek.
    A politikust megkérdezték arról, hogy a DK - Kiss László volt úszókapitány 50 évvel ezelőtti szexuális zaklatási ügye miatt - a versenysportban előforduló testi és lelki bántalmazásokat, szexuális bűncselekményeket vizsgáló bizottságot állítana fel. Kósa Lajos képtelennek nevezte a DK felvetését. Kiss László ügyére utalva azt mondta: egy 50 évvel ezelőtti esetről van szó, amelyre a büntetést kirótták, azt teljesítették. Szerinte az egy "rendkívül bántó sugalmazás" a sportvilágra nézve, ha egy 50 évvel ezelőtti ilyen ügyet kiragadva akarnak bizottságot felállítani a versenysportban előforduló bántalmazások kivizsgálására.