Emma napja van. | 2024.04.19

Gyurcsány: a rendszerváltás nem hozta el a jólét érzését az emberekben

2016-05-04 19:59:00

A magyarok közös nagy drámája, hogy bár a rendszerváltás elhozta a szabadságot és a függetlenséget, az elmúlt huszonöt évben ez a siker nem járt együtt a jólét érzésével - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán Békéscsabán, lakossági fórumon.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: amit a kormányzó pártok a földdel csinálnak, "az egészen elképesztő", és az "ország ezt mégis csendben tűri". A családi gazdaságok szavai szerint mindössze három-öt embernek adnak munkát. Mezőgazdasági nagyvállalatok nélkül nem lesz fejlesztés, export, adóbevétel - tette hozzá.
    Kifejtette: a magyar falu az 1990-es évekig életképes volt, a fiatalok visszatértek oda, sokszor jobban éltek a városokban lakóknál, ám a téeszek megszűnésével ez a folyamat megszakadt. Modern mezőgazdasági nagyüzem, erre épülő élelmiszer- és feldolgozóipar nélkül nem lesz erős a magyar falu - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. Szerinte a kormánypártok saját barátaik és rokonaik kezére játszották át a földárveréseken a magyar földet. "Eddig a lopás szégyen volt, ezek meg büszkék rá" - jelentette ki. 
    A Csabagyöngye Kulturális Központban, néhány száz emberből, főként idősebbekből álló hallgatóságához szólva a pártelnök közölte: a Fideszt mértéktelenség jellemzi, miközben százmilliókat költenek el például kisvasutakra, a nyugdíjasoknak jövőre csak az inflációval megegyező mértékű, 0,9 százalékos nyugdíjemelést adnak. Megjegyezte: Orbán Viktor mindent elhisz Matolcsy György jegybankelnöknek, mégsem hiszi el a jegybank 2,4 százalékos, jövő évre vonatkozó inflációs prognózisát.
    Gyurcsány Ferenc emlékeztetett, a DK februárban kidolgozta a Sokak Magyarországa elnevezésű programot, ebben a közoktatásra vonatkozó javaslatok "lényegében megegyeznek a pedagógusok mostani követeléseivel". 
    Az egészségüggyel az a baj, hogy - szemben az oktatással - nem nyúltak hozzá, részben a 2008-as, háromigenes népszavazás miatt - mondta. Naponta három orvos és két nővér hagyja el Magyarországot, 2025-re a háziorvosi praxisok fele betöltetlen lesz. Kilencvenmilliárdot ígértek most a sportra, ebből az összegből az orvosok és nővérek fizetését csaknem hatvan százalékkal lehetne megemelni - tette hozzá. A kormány menekültkvótáról szóló népszavazási tervéről a DK elnöke azt mondta: csupán arra jó, hogy ébren tartsa az emberekben a félelmet, inkább arról kellene konzultálni, hány menekültet tud az ország befogadni. "Azt én sem mondanám, hogy százezerszám fogadjunk be menekülteket. Nem is bírnánk velük" - fogalmazott, hozzátéve ugyanakkor, hogy néhány család befogadásától nem kerülne veszélybe a magyar kultúra. 
    A menekültkvótáról szóló népszavazással kapcsolatban Gyurcsány Ferenc elmondta: a Fidesz emelte fel a népszavazás érvényességi küszöbét 4 millió voksra, amit szerinte nem lehet ezzel a témával elérni, ezért azt valószínűsítette, hogy nem fogják megtartani a népszavazást.
    A DK elnöke beszéde végén szólt arról, hogy "nem drámai a különbség" a Fidesz és a baloldali ellenzéki pártok együttes támogatottsága között. Felidézte, hogy az időközi választásokat a kormánypártok elvesztették, és hogy az internetadó, a vasárnapi boltzár és a Klik ügyében is visszavonulót fújt a kormány. Szerinte a feltételezettnél nagyobb a "leváltó hangulat", és a baloldalra utalva megjegyezte: "súlyos meglepetés érheti a kormánypártot, ha mi együttműködve járunk el".



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó