Rudolf napja van. | 2024.04.17

Telekom: az idén is folytatódik a vezetékes hálózatfejlesztés

2016-05-04 07:26:28

 A Magyar Telekom az idén is folytatja vezetékes hálózatának fejlesztését, a tervek szerint mintegy 530 ezer új háztartás számára teszi elérhetővé a szélessávú internetet - mondta el Szabó János, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján.

    Hozzátette, hogy a fenti, saját erőből megvalósított beruházások mellett további fejlesztések várhatók a még folyamatban lévő uniós pályázati forrásokból is, ezek nagyságrendje azonban már kisebb lesz, és várhatóan a jövő évre is áthúzódik a megvalósításuk.
    Az idei első negyedév eredményeit ismertetve kiemelte, hogy Magyarorszgon minden piaci szegemnsben bevételnövekedést ért el a társaság és a hatékonyság is javult.