Gedeon napja van. | 2024.03.28

Balog Zoltán: a vallás a legszemélyesebb közösségi ügy

2016-04-30 17:17:00

A vallás nem magánügy, a hit megvallása az egyik legszemélyesebb közösségi ügy, ezért épülnek templomok, és ezért gondolja a kormány fontosnak, hogy támogassa a templomépítést - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszter szombaton Szombathelyen. Balog Zoltán részt vett a helyi református gyülekezet ünnepi hálaadó istentiszteletén, amelyet a templom új tornyának és három harangjának megáldása alkalmából tartottak.

A miniszter az istentisztelet után köszöntőjében hangsúlyozta: akik tornyot építenek és akik megszólaltatják a harangot, azt üzenik, hogy van mondanivalójuk, nemcsak annak a közösségnek, amelyhez tartoznak, hanem mindenki számára. 
    Az üzenet a biblia nyelvén fogalmazva nem más mint az örömhír, az evangélium. Ez az örömüzenet azonban nemcsak szavakból áll, hanem legalább annyira tettekből, életformából, kultúrából és történelemből is - hangsúlyozta.
    Balog Zoltán elismerően szólt Szombathely gazdasági teljesítményéről, szavai szerint 2010 óta a vasi megyeszékhely csaknem megduplázta, 90 százalékkal megnövelte azt az összeget, amit a városban működő cégek és a szombathelyi emberek befizetnek a magyar költségvetésnek.
    Ma már Szombathelyen nem munkahelyet keresnek, hanem munkaerőt, ezért kell a szakképzést, az iskolarendszert úgy alakítani, hogy legyen megfelelő műveltségű és szakértelemmel rendelkező munkaerő - mondta.
    Hozzátette: a béreken is emelni kell, hiszen csak így lehet csökkenteni azt a csábítást, amelyet a nyugati határszélen Ausztria közelsége jelent, mindannyiunk érdeke, hogy a fiatalok minél nagyobb számban találják meg itthon is a boldogulásukat.
    Az 1939-ben felépült szombathelyi református templomhoz eredetileg tornyot is terveztek, de akkor anyagi okokból nem épülhetett meg, később pedig a politika akadályozta megvalósítást. A rendszerváltás után egy alapítványt hoztak létre, az ide fizetett adományok teremtették meg az templom továbbépítésének alapját.
    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2012-ben és 2013-ban összesen 43,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a templomtorony építésére, ötmillió forintot pedig a református templom harangjainak elkészítésére.
    Az elkészült 29 méter magas 7 szintes harangtorony összköltsége végül 73 millió forint lett, a toronyba felszerelt három harang - amelyek Lengyelországban készültek - 10 millió forintba került.