Auguszta napja van. | 2024.03.29

Újabb jelentős rezsiemelést kap az ukrán lakosság a pravoszláv húsvétra

2016-04-27 11:51:05

 

A piaci szintre emelik május 1-jétől, a pravoszláv húsvét vasárnapjától a gáz fogyasztói árát Ukrajnában, amivel a jelenlegi kijevi kormány még túl is teljesíti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követelését.

 

    Sztepan Kubiv gazdaságfejlesztési miniszter szerdán jelentette be, hogy a jövő hónaptól a gáz egységesen - a különböző tarifákkal és áfával együtt - ezer köbméterenként 6879 hrivnyába, azaz több mint 75 ezer forintba kerül a lakossági fogyasztók számára. A miniszter hozzátette, hogy az egyházaknak ezer köbméterenként 3913 hrivnyát, vagyis mintegy 42 800 forintot kell fizetniük, kivéve, ha olyan helyiségekben fogyasztják, ahol kereskedelmi tevékenységet folytatnak.
    A nemrég hivatalba lépett új kormány most hozott döntésével nagyjából a duplájára emelte a lakossági gázárat, vagyis Volodimir Hrojszman új miniszterelnök megtette azt a lépést, amit elődje nem volt hajlandó árpilis 1-jétől meglépni. Az Arszenyij Jacenyuk vezette korábbi kormány tavaly szeptemberben úgy határozott, hogy a fűtési szezon ideje alatt, azaz októbertől április végéig a kisfogyasztóknak csak az akkori piaci ár felét kell fizetniük. Kétszáz köbméter havi fogyasztásig a lakosságnak ezer köbméterenkénti 3600 hrivnyás - akkori árfolyamon mintegy 46,7 ezer forintos - árat kellett fizetniük. 
    A jelenlegi kormány túlteljesítette a szakaszos gázáremelést, amit az IMF szabott feltételül az Ukrajnának nyújtott hitelért. Áprilistól ugyanis csak a piaci ár 75 százalékára kellett volna emelni a gáz árát, a Jacenyuk-kormány viszont ezt akkor május 1-jére halasztotta. 
    A gázár emelésével egy időben a távhőszolgáltatás díja is jelentősen emelkedik. A hőenergia gigakalóriánkénti ára 652 hrivnyáról (mintegy 7 ezer forintról) 1041 hrivnyára (csaknem 11 400 forint) nő Ukrajnában.
    A lakossági áram fogyasztói ára legutóbb március 1-jétől emelkedett a korábbihoz képest 25 százalékkal. A következő áramdíjemelés szeptember 1-jétől várható. 
     A pénzügyminisztérium honlapján olvasható információ szerint jelenleg havi 1378 hrivnya (14 258 forint) a hivatalosan meghatározott minimálbér, a létminimum pedig 1330 hrivnya (13 761 forint) Ukrajnában. Az átlagbér a tárca 2015 végi statisztikája szerint országosan 5230 hrivnya (54 113 forint) volt, a fővárosban, Kijevben elérte a 8486 hrivnyát (87 802 forintot).