Andrea napja van. | 2024.04.18

Varga: 170 milliárd forint tartalék a költségvetésben

2016-04-26 18:35:00

 A 2017. évi költségvetési törvényjavaslat a korábban már megszokott konzervatív módon készült, az előre nem várt kockázatok kivédése érdekében a kormányzat ismételten két típusú központi tartalékot képzett - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden a Parlamentben, mielőtt Gulyás Gergelynek az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökének átnyújtotta a törvény tervezetét.

    Közölte: az Országvédelmi Alap célelőirányzata és a rendkívüli kormányzati intézkedések tartaléka együttesen 170 milliárd forint, ebből az Országvédelmi Alap 2017-es előirányzata 60 milliárd forint, míg a rendkívüli kormányzati intézkedéseké 110 milliárd forint lesz. 2016-ban előbbi 70 milliárd forint volt, utóbbi pedig 100 milliárd forint - mondta Varga Mihály. A tartalékok rendszerét erősíti a költségvetési fejezetenként képezett stabilitási tartalék, aminek felhasználása a kormány döntése alapján az év utolsó negyedévében lehetséges - jelezte.