Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fidelitas: nevetséges Hiszékeny Dezső felmentése

2016-04-21 15:18:40

 

Nevetségesnek tartja Böröcz László, a Fidelitas országos elnöke, hogy a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletében felmentette Hiszékeny Dezső szocialista politikust a vesztegetés vádja alól.

    A Fidesz ifjúsági társszervezetének vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: annak ellenére mentették fel az MSZP országgyűlési képviselőjét, volt XIII. kerületi alpolgármestert, hogy "nyilvánvaló bizonyítékok", például hangfelvételek, voltak a vesztegetés megtörténtére vonatkozóan.
    Böröcz László szomorúnak nevezte a felmentő ítéletet, ahogyan azt is, hogy "az utóbbi időben több baloldali politikus esetében is nagyon enyhe ítélet született". Példaként említette Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest.
    Aki kenőpénzt fogad el, annak börtönben a helye, ezért a Fidelitas reméli, hogy Hiszékeny Dezső ügyében a csütörtöki bírósági döntés még nem a végleges ítélet - mondta.
    "Reméljük, hogy egy görbe ujjra hivatkozva nem lehet Magyarországon kibújni a felelősségre vonás alól" - fogalmazott, arra utalva, hogy Hiszékeny Dezső egyebek mellett azzal védekezett: az öt ujját biztos nem mutathatta fel - ami az ügyészség szerint ötmilliós kenőpénzt jelentett -, mert kisujját egy sérülés miatt nem is tudja kinyújtani.
    A Fidelitas elnöke az MSZP-t arra szólította fel, hogy "ne falazzon a továbbiakban" Hiszékeny Dezsőnek, és mondassa le parlamenti mandátumáról.
    Hiszékeny Dezsőt azzal vádolták, hogy 2013-ban XIII. kerületi alpolgármesterként ötmillió forint kenőpénzt kért azért, hogy egy önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiség bérleti jogát egy vállalkozónak adja. Hiszékeny Dezső mindvégig tagadta bűnösségét. Az ügyész fellebbezett az elsőfokú döntés ellen.