Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szakértő: valószínűleg megvan a két párt indulója

2016-04-20 07:15:09

 

A New York-i előválasztás után valószínűleg megvan a két párt "vezércsillaga", a Demokrata Párt Hillary Clinton mellett fog voksolni, a Republikánus Párt pedig Donald Trump mellett - mondta Frank Tibor egyetemi tanár, Amerika-szakértő a Kossuth rádió 180 perc című műsorában szerda reggel. 

 

    A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a republikánusoknál Donald Trumpé, a demokratáknál pedig Hillary Clintoné lett a győzelem a helyi idő szerint kedden megrendezett New York-i előválasztásokon.
    Frank Tibor szerint a győzelem mindkét politikus esetében meggyőző volt, Trump és Clinton is a szavazatok háromötödét nyerte meg, ami bőven elég volt ahhoz, hogy a kihívóikat maguk mögé utasítsák. 
    A szakértő jelezte: a New York-i győzelem nagyon fontos volt, de az előválasztás eredményével "még nem teremtődött meg a tényleges győzelem", mert jövő kedden és június 7-én további nagyon fontos államokban lesz előválasztás. 
    Hozzátette: Trump és Clinton is részsikernek örülhet most, és ez előrejelzi azt, hogy a két pártnak ők lesznek a hivatalos jelöltjei, most azonban még messze vannak a jelöltséghez szükséges támogatástól. Elmondta, hogy a republikánusoknál 1237 delegátusra volna szüksége a győztesnek és jelenleg 842 van Trumpnak, a demokratáknál pedig Hillary Clintonnak a szükséges 2383-ból 1869 van meg.