Auguszta napja van. | 2024.03.29

Több mint 400 tonna kokain forgalomba kerülését előzték meg a rendőrök Dél-Kínában

2016-04-19 08:12:11

 

Több mint 400 tonna kokaint foglaltak le a rendőrök Kínában, ez az eddigi egyik legnagyobb drogfogás az országban. A kézre kerített kilenc kábítószercsempészre, köztük öt hongkongira halál várhat - jelentette kedden a South China Morning Post című helyi lap.

 

    A kínai rendőrök a Hongkonggal szomszédos kínai szárazföldi településeken csaptak le a csempészek és értékesítők hálózatának tagjaira, az árura, a 400,5 kilogramm kokainra két búvóhelyül szolgáló sencseni lakásban bukkantak. Értékét 21,2 milliárd forintra becsülték.
    A jól szervezett, szállításra, tárolásra és elosztásra szerveződött hálózat egy hongkongi drogbáró irányításával működött. Egyik tagjukat Ho Si Minh-városban fogták el a vietnami hatóságok közreműködésével. Az elfogottak között sajtóértesülések szerint a hongkongi alvilág "komoly múlttal" rendelkező tagjai is megtalálhatók.
    Az új Kína történelmének eddigi legnagyobb kokainfogása is Dél-Kínában történt még 2008-ban. A közbiztonsági szervek akkor 530 kilogrammot foglaltak le a kábítószerből. Hongkongban 2012 júliusában jegyezték fel a rekordot: 649 kilogramm kokaint találtak egy Dél-Amerikában feladott konténerben.
    Kínában rendkívül súlyos büntetés jár a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőinek, nem ritka a halálbüntetés kiszabása sem. A törvények szerint például 50 gramm vagy annál nagyobb mennyiségű kokain csempészése, szállítása, értékesítése és gyártása 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel, de akár halállal is büntethető.