Andrea napja van. | 2024.04.18

Összefogtak a rotarysták, Szegeden is lesz jótékonysági filmvetítés

2016-04-16 09:45:00

Major Endre paralimpikon riói indulását támogatják azok, akik a három szegedi Rotary Club, a Szent-Györgyi Albert, a Tisza és a Dóm közös programján részt vesznek. A szegedi rotarysok egy országos kezdeményezéshez csatlakoztak, Till Attila Tiszta szívvel című filmjének premier előtti vetítését az ország több pontján egy időben tartják és a bevételeket jótékony célokra fordítják.

    Április 27-én este hét órakor mutatják be az ország több városában a bűnügyi komédiát, melynek főszereplői kerekes székesek. A Szentendréről indult kezdeményezéshez Szeged mindhárom rotary klubja csatlakozott, a film témájának megismerése után pedig egyértelművé vált, hogy Major Endre támogatása lesz a cél - fogalmazott Hajdú László, a Szent-Györgyi Albert Rotary Club elnöke. 
    A kerekesszékes asztaliteniszező már kvalifikálta magát a riói paralimpiára, az ő felkészülését támogathatják a jegyvásárlók. A támogatói jegy ára három ezer forint. Szegeden a Belvárosi mozira esett a szervezők választása, mivel itt található a város legnagyobb nézőterű terme, ahol ötszáznegyvenen férnek el. A szervezők bíznak benne, hogy telt házzal játsszák majd április 27-én a filmet, vagyis hogy a szegediek több mint egy millió forinttal támogatják a paralimpiai sportolót. 

(címlapfotó: nava.hu)