Auguszta napja van. | 2024.03.29

Political Capital: már hét éve kérték a titkosítás feloldását

2016-04-15 13:30:00

 

A Political Capital pénteken közleményben visszautasította a napokban az intézetet ért vádakat. Az MTI-hez is eljuttatott közleményben kiemelték, hogy már hét éve kérték a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH) készített, "politikai játszmák miatt" 2027-ig titkosított munkáik teljes nyilvánosságát, az iratok közlése azonban nem teljes, az azokról szóló egyes nyilatkozatok pedig "szándékosan félrevezetőek".

 

    A Magyar Idők csütörtökön közölt részletes információkat az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) által a napokban nyilvánosságra hozott Political Capital-tanulmányokból. Azt írták: a Gyurcsány-kormány idején, 2006 és 2010 között 432,2 millió forint állami megbízást kapott a PC, az összegből 190 millió forint értékű megbízásuk az NBH-tól érkezett.
    Csütörtöki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető minisztert is megkérdezték a Political Capital tanulmányairól. Lázár János azt felelte: nagyságrendi különbségek vannak, a szocialisták 27 milliárd forintért kértek tanácsokat, és noha az volna a fair, méltányos és igazságos, hogy a 2010 előtti tanulmányok is nyilvánosságra kerüljenek, azok nincsenek meg. Értékelése szerint a Political Capital egy politikai kifizetőhely volt, s nyilvánvalónak nevezte, hogy a szervezet "is egy fiktív megrendelés keretében a politikai lojalitásért kapott egy csomó pénzt".
    Erre reagálva a Political Capital kiemelte, hogy "az ügyben nyilatkozó kormánypárti politikusok elhallgatták azt", hogy az intézetük által végzett munka ellenértékének utolsó részletét éppen a jelenlegi kormány felügyelete alatt álló AH utalta át nyolc hónappal ezelőtt, tavaly augusztusban; ezzel is "megbecsülve a korábban számos alkalommal írásban is elismert, jól végzett munkát". Ez a tény az intézet szerint önmagában cáfolja azokat a politikai indíttatású vádakat, melyek "kifizetőhelyként próbálják befeketíteni" a PC-t.
    Kitértek arra: a most nyilvánosságra hozott dokumentumokból is kiderül, hogy a 2008-2009-es romagyilkosságokkal összefüggésben már a bűncselekmények előtt egy évvel figyelmeztették a veszélyre a megrendelőt. A dokumentumok mellett egy korábbi, jogerős bírósági ítélet is megerősíti, hogy "a Political Capital és a cégcsoport többi tagja minőségi és hasznos munkát végzett annak érdekében, hogy a politikai döntéshozók jobban megértsék a magyarországi és európai szélsőjobboldal és szélsőbaloldal szociológiai hátterét, gondolkodásmódját és szándékait, megerősödésének társadalmi és politikai okait" - tették hozzá.
    A "nyilvános anyagokból tendenciózusan szemezgetve" az intézet szerint elhallgatták azt is, hogy a tanácsadói feladatok egy szemléletformáló kampányra vonatkoztak: az akkori NBH a közvéleményben meglévő "titkos" szolgálat imázsát akarta egy modern, 21. századi, a "nemzet biztonságát" szolgáló intézménnyé formálni.
    "Elemzőként értjük, hogy a támadás mögött valójában mi áll: a politikai propagandagépezet a már jól ismert figyelemelterelést alkalmazza" - írták.