Auguszta napja van. | 2024.03.29

Németországban szalafisták és arab bűnöző családok környékezik meg a fiatal menedékkérőket

2016-04-10 16:47:00

Németországban egyre inkább tapasztalható, hogy az iszlám egyik szélsőséges irányzata, a szalafizmus hívei és bűnözéssel foglalkozó arab nagycsaládok (klánok) környékezik meg a menekülthullámmal érkezett fiatalokat - mondták a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak a téma szakértői.

    Az arab klánok jelenléte főleg Brémában és Berlinben okoz nagy gondot a hatóságoknak. Berlinben 15-20 klánt tartanak számon, közülük 7-9 foglalkozhat bűnözéssel. A hetvenes évek végén telepedtek meg, többnyire Libanonból érkeztek és mára a szervezett bűnözés számos ágazatát uralják. Kiterjedtségüket jelzi, hogy amikor nemrég az egyik ilyen nagycsalád egy tagja elhunyt, háromezren mentek el a temetésére.
    A klánok tagjai nemigen tartanak a rendőröktől, ugyan tudják, hogy elkaphatják őket, de "ezekben a körökben a börtönviseltség szinte hozzátartozik a jólneveltséghez", a törvénysértéssel szerzett vagyonhoz pedig a hatóságok a legtöbb esetben nem tudnak hozzáférni - mondta a lapnak Dirk Jacob, a berlini tartományi bűnügyi hivatal szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője.
    A klánok újabban felfedezték a menedékkérőket, főleg az erős fiatalembereket környékezik meg, és a "piszkos munka" elvégzésére használják őket - tette hozzá egy név nélkül nyilatkozó nyomozó. Elhitetik velük, hogy nem eshet bajuk, ha lebuknak, mert egy német börtönben sokkal jobb az élet, mint a hazájukban, és büntetés idejére a klán gondoskodik hozzátartozóikról, ami "természetesen hazugság" - emelte ki a lap forrása, hozzátéve, hogy az arab nagycsaládok számára a menedékkérők igen hasznos utánpótlási lehetőséget jelentenek, mert újonnan érkezőként nincsenek a hatóságok látókörében.
    "A menekültek idejönnek pénz nélkül, és (a klánok) megmutatják nekik, hogy miként lehet képzettség nélkül nagyon gyorsan pénzhez jutni" - mondta Sjors Kamstra, a berlini ügyészség szervezett bűnözés elleni részlegének vezető ügyésze. A fiatal arab menedékkérőket a pénztelenség mellett az is kiszolgáltatottá teszi, hogy többnyire nem tudnak németül, így könnyebben az anyanyelvüket beszélő bűnözők befolyása alá kerülhetnek - tette hozzá.
    Ezt kihasználják az iszlám Németországban leginkább elterjedt szélsőséges irányzata, a szalafizmus hívei is. A hatóságokhoz eddig nagyjából 300 bejelentés érkezett arról, hogy szalafisták vagy más iszlamisták menedékkérőket próbáltak behálózni - mondta a Welt am Sonntagnak Hans-Georg Maassen, a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) - a belső elhárítás - vezetője. "Ezek csak a bejelentett esetek, a tényleges szám sokkal nagyobb lehet" - tette hozzá.
    Leginkább a felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorúak veszélyeztetettek, az iszlamisták célzottan őket igyekeznek beszervezni - mondta a BfV elnöke. Nagyon nagy szükség van arra, hogy ezek a fiatalok "alkotmánykonform vallási környezetbe" kerülhessenek - fogalmazott. Megjegyezte, hogy egyre több arab nyelvű mecsetközösség alakul az országban, és ezek között szép számmal vannak "nem mérsékelt" közösségek. Sok olyan is van, amelyet irányultsága miatt megfigyelés alá vontak - mondta az alkotmányvédelmi hivatal vezetője.